Úttörő tanulmány
A természet árát számították ki brit tudósok
Mi az ára egy tónak, egy erdőnek vagy a kilátásnak egy zöld parkra? Erre kerestek választ brit tudósok, akik úttörő tanulmányukban kísérletet tettek a természet gazdagságának felbecslésére, hogy eredményeikkel a társadalom és a gazdaság hasznára legyenek.
2011.06.02 16:21MTINem is fogjuk fel, hogy a természet nyújtotta kincseknek ára van, és ha elpusztítjuk a környezetet, az nagyon sokba kerülhet nekünk - mondta a BBC brit közszolgálati adónak Caroline Spelman környezetvédelmi miniszter a kormány megrendelésére készült jelentésről.
Már számos ország kísérletet tett egyes természeti kincsek - például erdők - értékének felbecslésére, de ez az első alkalom, hogy ilyen átfogó tanulmány készült - mutatott rá a politikus, aki biztosította a közvéleményt, a kormány figyelembe veszi a kutatók megállapításait jövőbeni döntéseinél.
A Brit ökoszisztéma felbecslése című tanulmány szerzői a természeti források - erdők vagy épp a termés - piaci értékével számoltak, a környezet védelmét költségként vették figyelembe a természet javai leromlásának feltérképezésére.
"Nagyjából a természet kínálta kincsek 30 százaléka károsodott vagy van hanyatlóban" - húzta alá Bob Watson, a kutatás vezetője.
A kétezer oldalas tanulmányban megpróbáltak fényt deríteni a brit ökoszisztéma rejtett értékére, ami gazdasági fogalmak szerint több milliárdra tehető.
A méhek és más rovarok, amelyek a beporzást végzik, például 430 millió font hasznot hoznak a brit mezőgazdaságnak. A víz minőségére hatással lévő csapadékos vidékek 1,5 milliárd fontos hozzájárulást jelentenek.
A zöld területekre néző kilátás évente és fejenként 300 fontot jelent a briteknek az egészségükre gyakorolt jó hatás révén. Folyókban, tavakban és partvidékekben gazdag helyen élni évente 1,3 milliárd fontos hasznot jelent a briteknek.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


