31 ezer génnel rendelkezik az apróság
Több génje van a szex nélkül szaporodó vízibolhának, mint az embernek
Egy parányi, átlátszó, "szex" nélkül szaporodó vízibolhának több génje van, mint bármely más élőlénynek - derítették ki amerikai genetikusok.
2011.02.07 08:35MTIA kis vízibolhának (Daphnia pulex) 31 ezer génje van, míg az embernek mindössze 23 ezer - számoltak be felfedezésükről az Indianai Egyetem kutatói a Science című folyóiratban.
A szinte mikroszkopikus méretű Daphniát sokszor tanulmányozzák, hogy többet tudjanak meg a szennyezések és környezeti változások vízi élőlényekre gyakorolt hatásáról. A faj az első rákféle, amelynek feltérképezték a genomját.
A vízibolha temérdek génje elsősorban annak köszönhető, hogy azok sokszorozódnak, és gyorsabb ütemben hoznak létre másolatokat, mint más fajokéi - tájékoztatott John Colbourne, az Indianai Egyetem Genomikai és Bioinformatikai Központja által végzett kutatás vezetője a Yahoo hírportálja szerint.
A Daphnia génjeinek mintegy harmada eddig ismeretlen volt a tudomány számára, ugyanakkor ismert, hogy az ízeltlábúak közül az eddig legnagyobb arányban tartalmaz az emberben is megtalálható géneket. Az eddig ismeretlen gének a környezet hatásaira adott válaszreakciókban játszanak szerepet - írták a kutatók.

James Klaunig, az Indiainai egyetem professzora szerint a vízibolhagenom ismerete hozzájárul majd a környezetszennyezés emberre gyakorolt hatásának vizsgálatához. Az állatok stresszre adott válaszainak genetikai kutatása révén ugyanis fontos információkat kaphatunk a környezeti veszélyek emberi vonatkozásairól is.
A Daphnia génállományának feltérképezésében több mint 450 kutató vett részt a világ minden tájáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


