Kozmoszlamúr
Valentin napján találkozik az üstökössel a Stardust űrszonda
Valentin napján találkozik a Stardust amerikai űrszonda a Tempel 1 üstökössel, amelyről mintegy 200 kilométeres távolságból készít felvételeket.
2011.01.23 11:47MTIAz amerikai űrkutatási hivatal (NASA) beszámolója szerint az 1999-ben felbocsátott Stardust fedélzeti műszerei a tervezett élettartamukhoz képest még olyan jó állapotban vannak, hogy az űrszonda fényképeket készíthet majd a Nap mögött tartózkodó üstökösről.
"A tervek szerint február 14-én éjjel, és 15-én a hajnali órákban halad el a Stardust a 6 kilométer széles üstökös mellett" - mondta Tim Larson, a NASA bolygókutatással foglalkozó részlegének (JPL) ezzel a küldetéssel megbízott vezetője. A szonda a Földtől 2 Csillagászati egységre (1 Cse, a Nap és a Föld átlagos távolsága) "randevúzik" az üstökössel. A teljesen automatizált folyamat során 72 darab nagyfelbontású fénykép készül a Tempel 1 felszínéről, remélve, hogy a tudósok végre azt is megfigyelhetik, milyen nyomokat hagyott 2005-ben a Deep Impact nevű szonda becsapódó modulja.
Az öt évvel ezelőtti "kozmikus tűzijátékkal" a Tempel 1 anyagösszetételét vizsgálták a szakemberek. Ekkor ugyanis a szondából egy modult bocsátottak az üstökösre, és a becsapódáskor keletkező felvert por elemzésével a kutatók első ízben nyerhettek betekintést egy üstökös belső szerkezetébe. A felverődő por azonban annyira csillogott, hogy az ütközéskor keletkezett kráterből a felvételeken szinte semmi sem látható.

A Stardust a Valentin napi fényképezés után 1 órával kezdheti a Földre küldeni az első felvételeket, a teljes adatátvitel 12 órát vesz igénybe.
A csillagászok elsősorban azt szeretnék megtudni, hogy az öt évvel ezelőtti megfigyeléshez képest miként változott az üstökös felszíne, amely azóta kétszer haladt el a Nap közelében.
A kutatók viszont arra is kíváncsiak, és erre már fogadásokat is kötnek, hogy mekkora kráter maradt az ember okozta becsapódás után. Ráadásul ez lesz az első eset, amikor a tudósok egy korábban már űrszondával is vizsgált kométához ismét visszatérnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:27 Elhunyt Ferenc pápa
- 6:40 Kínai áttörés a haditechnikában - újtípusú robbanószert teszteltek élesben
- 22:39 Húsvét - Ferenc pápa: nincs béke a fegyverkezés leállítása nélkül
- 20:37 Brit harci gépek követtek orosz katonai repülőgépeket a NATO keleti határainak közelében
- 18:35 Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen
- 16:34 Húsvét után ismét változékonnyá válik az időjárás
- 14:32 Kigyulladt egy folyami hajó Kongóban, sokan életüket vesztették
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06