Élet a 28 ezer éves műpénisz után
Már a kőkorban is játékszerekkel huncutkodtak szeretkezés közben?
A szexuális játékszerek nem jelenkori találmányok, legalábbis erről tanúskodik az a Svédországban a múlt héten előkerült kőkorszaki csontfaragvány, amely leginkább műpéniszre hasonlít.
2010.07.21 18:37MTIA csontfaragvány Motalában, egy középső kőkorszakbeli lelőhelyről került elő, ahol már számos, a Kr. e. 6000 és Kr. e. 4000 közötti időszakból származó műtárgyat találtak. Sok csonttárgy is előkerült a térségben, noha a szerves anyagok az évezredek során általában megsemmisülnek - olvasható a LiveScience (http://www.livescience.com) című tudományos hírportálon.
Mint a leletet felfedező Göran Gruber régész kiemelte, a mezolitikum korai időszakához köthető régészeti helyszíneken általában nem kerülnek elő szerves anyagok.
"A helyszín a folyópart közelében található, ahol üledékes, agyagos a talaj, vagyis itt rendkívül kedvezőek a feltételek a szerves anyagok megmaradására" - magyarázta Göran Gruber. Mint a régész kifejtette, természetesen nem gondolkodhat senki a mezolitikum emberének a fejével, de a 12 centiméter hosszú és 2 centiméter átmérőjű, agancsból készült tárgy egyértelműen műpéniszre hasonlít. Ám egyáltalán nem biztos, hogy a tárgynak valóban szexuális rendeltetése volt, használhatták valamiféle eszközként is, ugyanis míg egyik végét legömbölyítették, a másikat kihegyezték.
Ily módon alkalmazhatták például kovakődarabkák felaprítására. Az sem világos, hogyha valóban eszköz volt, férfiak vagy nők használták-e, esetleg mindkét nem képviselői.
A régészeti feltárások során nemritkán kerülnek elő ókori szexuális szimbólumok, ám ezek többnyire feminin, a Föld termékenységét megjelenítő jelképek. Kőkorszaki fallikus tárgy öt évvel ezelőtt került elő Németországban, ahol 28 ezer éves, kőből faragott "műpéniszt" tártak fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


