Egy nap a világ
Elmaradhat a kérészrajzás a Tiszán és mellékfolyóin
Késik a kérészrajzás a Tiszán és mellékfolyóin. Ám hogy a tiszavirágzásként közismert, általában szinte óramű pontossággal június közepén megcsodálható természeti jelenség egyáltalán megfigyelhető lesz-e az idei esztendőben, arra még a természetvédelemmel évtizedek óta foglalkozó szakemberek sem tudják a választ.
2010.06.19 11:31MTIMonoki Ákos a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának őrkerület-vezetője szerint emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy elmaradt a kérészek rajzása Magyarországon. Ám idén még ezt a lehetőséget sem zárják ki a témával foglalkozó természetvédők. Igaz, egyelőre még csak az vehető biztosra, hogy a szokásos „menetrendhez” képest mindenképpen késik a különleges rovarok nászrepülése.
Ám hogy lesz-e egyáltalán és ha igen, mikor és milyen nagyságrendű rajzás várható, azt ma még a hozzáértők sem képesek megjósolni – vélekedett az őrkerület-vezető.
Hozzátette: más években ilyenkor már többnyire a Tisza felső szakaszain tart a „fővirágzás”. Ehhez képest idén eddig tömeges rajzás még sehol sem fordult elő és elvétve is csak a Berettyó egyes részein, a Tisza-tavon, illetve a Tiszán, Tiszafüred térségében láttak egy-egy kósza példányt.
A kérészek biológiai órájának pontatlanságáért egyértelműen a szélsőséges időjárás tehető felelőssé – magyarázta Monoki Ákos, aki hangsúlyozta: önmagában még az érintett folyókon ilyenkor rendkívül ritkán előforduló magas vízállás sem volna akadálya az aprócska állatok párzásának.
Elképzelhető azonban, hogy az utóbbi hetekben ezen a vidéken tapasztalt és - a közelmúlt rövid hőhullámát követően - a következő napokra is prognosztizált hűvös, csapadékos időjárás lehetetlenné teszi, de legalábbis komolyan megnehezíti a kérészek idei szaporodását. A tiszavirág a kérészek egyik nagyméretű, kecses válfaja. Rajzása és násza rendkívül látványos, hiszen a petékből kikelő lárvák a Tisza és mellékfolyóinak egy-egy adott szakaszán, szinte a nyárelő ugyanazon napján és órájában bújnak elő a százezres példányszámú telepeket rejtő meredek, leszakadt agyagpartok üregeiből.
A nászrepülés során a hímek a levegőben párosodnak a nőstényekkel, majd rövid időn belül elpusztulnak. A tömeges rajzás a Tiszán rendszerint 3-4 napig, legfeljebb egy hétig tart. Először mindig a folyó déli részén kezdenek repülni a kérészek. Ezt követően észak felé halad a jelenség. Az igazi fővirágzás idején, surrogó hang kíséretében, késő délutántól alkonyatig, szinte felhőt alkotva keresik párjukat a különleges rovarok a Tisza felett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


