A netezők nevezhetik el a kölyköket
Gorillakeresztelő Ruandában
Tizennégy gorillakölyöknek rendez "keresztelőt" Ruanda június ötödikén, a környezetvédelmi világnapon, amelynek idén házigazdája. A névválasztásban az internetezők is közreműködhetnek a világ minden tájáról.
2010.06.03 19:52MTIKorábban is tartottak már névadóünnepségeket gorillabébiknek a kelet-afrikai országban, szám szerint ötöt, hogy felhívják a figyelmet a ruandai és térségbeli hegyekben élő, kihalással fenyegetett emberszabású majmok helyzetére. Az idei újdonság az lesz, hogy az egész világ kiveheti részét a ceremóniából, mert az internethasználók elküldhetik az általuk kiválasztott nevet a világhálón. A korábbi rendezvények "nagyban hozzájárultak az idegenforgalom fellendüléséhez Ruandában, egyúttal megértették a lakossággal, hogy a környezetvédelem közérdek" - mondta Rica Rwigamba, a ruandai fejlesztési hivatal turizmusért felelős igazgatóhelyettese. Ruandát az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) választotta ki arra, hogy 2010-ben helyszíne legyen a környezetvédelmi világnap nemzetközi rendezvényeinek a "több millió faj, egy bolygó, egy közös jövő" témakörben. A fővárosban, Kigaliban számos rendezvényt tartanak ez alkalomból június 5-től kezdődően, hogy arra ösztönözzék "a ruandaiakat, a kelet-afrikaiakat és az embereket az egész világon: tegyenek környezetük védelmében" - olvasható az UNEP közleményében. AZ UNEP ezt a napot "a környezetért való pozitív cselekvés legnagyobb világeseményévé" akarja változtatni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06