Egyidős a Holddal?
Fiatalabb a Föld, mint azt korábban gondolták
Új kutatási eredmények szerint a Föld fiatalabb, mint azt korábban gondolták: ugyanolyan idős, mint a Hold.
2010.05.27 09:09MTI"Vizsgálataink azt mutatják, hogy a Föld 20-90 millió évvel fiatalabb, mint azt eddig feltételezték" - közölte Thorsten Kleine, a Münsteri Paleontológiai Intézet kutatója.
A Münsteri és a Cambridge-i Egyetem, valamint a zürichi Műszaki Főiskola tudósaiból álló csoport a frissen kialakult Föld más égitestekkel való összeütközéseinek nyomait vette górcső alá. Eddig a kutatók abból indultak ki, hogy a Föld 4,53 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, az új eredmények alapján azonban kora "csupán" mintegy 4,51-4,44 milliárd évesre tehető a Nature Geoscience című szaklapban megjelent tanulmány szerint. Kleine kiemelkedő fontosságúnak nevezte, hogy a Föld "új" kora megegyezik a Holdéval.
"Az eddig kormeghatározási eljárások nem vették figyelembe, hogy a földköpenyen minden olyan égitest rajta hagyta a kéznyomát, amelyből a Föld létrejött" - magyarázta a professzor.
A kutatók a földmag korának megállapításához a volfrám kémiai elem lebomlási folyamatát vizsgálták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


