Elvileg a levegőben is alkalmazható
Cápabőrlakk csökkentheti a kerozinfelhasználást
A brémai Fraunhofer Intézet kutatói olyan lakkot fejlesztettek ki, amely csökkentheti a repülőgépek és hajók áramlási ellenállását. Az ötletet az úszók ruházatát is ihlető cápabőr adta. Bár a természet a vízben való mozgásra fejlesztette ki, elvileg a levegőben is alkalmazható.
2010.05.25 07:02MTIA legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan ültessék át a cápabőr tulajdonságait egy olyan lakkba, amely ellenáll a légi közlekedés szélsőséges körülményeinek - magyarázta Volkmar Stenzel, a kutatás egyik résztvevője a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint (http://derstandard.at).
A repülőgép külső borításának ugyanis -55 foktól +70 fokig terjedő hőmérsékletet, intenzív UV-sugárzást és nagy sebességet kell kibírnia. A lakk, amelynek kifejlesztéséért a kutatócsoport megkapta a 2010. évi Joseph von Fraunhofer Díjat, rafinált recept alapján készül, és a benne lévő nanorészecskék gondoskodnak arról, hogy dacoljon az említett körülményekkel. A megoldás kulcsa, hogy a lakkot nem közvetlenül viszik fel a felületre, hanem egy, a cápabőr szerkezetének megfelelően strukturált sablon segítségével, amelyre egyenletesen, vékony rétegben kenik rá. A megszilárduláshoz szükséges UV-sugárzást követően a sablon könnyen lehúzható a lakkrétegről. A lakk segítségével az üzemanyagköltségek legalább egy százaléka megtakarítható, amely a világ légi közlekedésére vetítve évente mintegy 4,48 millió tonna üzemanyagnak felel meg.
A cápabőrlakknak a hajóknál is hasznát lehetne venni, annyi különbséggel, hogy itt még meg kell akadályozni, hogy kagylók vagy algák telepedjenek meg a borításon. A hajókon való tesztelés során a súrlódás több mint 5 százalékkal csökkent.
Egy konténerhajó esetében ez egy évben kétezer tonna üzemanyag megtakarítását jelenti.
A lakk további lehetséges felhasználási területe a szélerőművek rotorlapátjai - azok légellenállása ugyanis szintén nemkívánatos. Az új lakk révén nőne az erőművek hatásfoka, és vele együtt a kinyerhető energia is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


