Por formában igen hatékony
Vesse be a szőlőt cukorbaj és szívprobléma ellen!
A porított szőlő hatékonyan megvédte a kísérleti patkányokat a koszorúér-betegség és a cukorbaj ellen. A biztató eredményeket a Kísérleti Biológia nemzetközi kongresszusán ismertették Kaliforniában.
2010.05.01 09:50MTIAz orvosok már régóta megfigyelték, hogy bizonyos betegségek, panaszok gyakran együtt, halmozottan fordulnak elő.
A cukorbetegség és a magas vérnyomás fontos kockázati tényezője a koszorúér-betegségnek, de ezek a betegek legtöbbször fölös kilókat viselnek magukon, és a vérkoleszterinjük is emelkedett.

Az előbbi, népbetegségnek számító - csak az Egyesült Államokban 50 millió főt érintő - tünetek együttesen a metabolikus tünetcsoport elnevezést kapták, amelynek megelőzésére, kezelésére világszerte folynak a kutatások.
E. Mitchell Seymour vezetésével az U-M Kísérleti Laboratórium kutatói olyan patkányokat tanulmányoztak, melyek eleve hajlamosak elhízásra. A kisérleti állatok sok zsírt tartalmazó, jellegzetes amerikai étrendet fogyasztottak.
A patkányok egyik csoportja ehhez a koszthoz három százaléknyi mennyiségben szőlőport is kapott. A kutatók ugyanakkor a piros és fehér szőlő keverékéből készült táplálékkiegészítőnek megfelelő mennyiségű kalóriatöbbletet a kontrollcsoport állatainak étrendjébe is beleillesztették.
A pártatlanság érdekében leszögezték, hogy a szőlőport készítő cég az értékelt adatokat nem ismerhette. Három hónapon keresztül kapták a patkányok a különleges étrendet. A két patkánycsoport súlyában nem volt különbség.
Ezzel szemben a szőlőporral kezelt kísérleti állatok szívműködése mérhetően javult, a koszorúér-betegségre jellemző, gyulladásos eltérések is csökkentek.
Steven Bolling, az U-M Kardiovaszkuláris Központ szívsebésze és a kutatólaboratórium vezetője szerint azok a laboratóriumi leletek, melyek a szívinfarktushoz vezető érelváltozásokra jellemzőek, a szőlőből készült por fogyasztása esetén jó irányba mozdultak el.
"A metabolikus tünetcsoport tüneteinek javulása valószinűleg annak köszönhető, hogy a szőlőben található antioxidánsok védték a szívizom sejtjeit a károsító hatások ellen. Patkányban a kezelés fékezte az érelmeszesedés kifejlődését, és a szív lényegesen épebb maradt" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


