Őshüllő karmot talált egy munkás
London területén is éltek dinoszauruszok
London területén is élhettek egykoron dinoszauruszok, legalábbis erre enged következtetni az a kövület, amelyre egy útépítő munkás talált rá kátyúzás közben a brit főváros Harrow kerületében.
2010.04.05 08:37MTIA munkás értesítette a Portsmouthi Egyetem paleontológusait, és a szakemberek megállapították hogy egy őshüllő "behúzható" karmáról van szó - olvasható a Harrow Observer kerületi lap online kiadásában. A kutatók szerint még korai lenne megmondani, milyen őshüllő csontmaradványáról van szó, ám a helyi geológusok máris Harrowsaurusnak nevezték el a lényt.
Norman Carr, a helyi régészeti egyesület tagja szerint az "ölésre" való karomból ítélve a Harrowsaurus ragadozó lehetett, amely leginkább növényevő dinoszauruszokkal táplálkozhatott. Londonban a legutóbbi dinoszauruszlelet még az 1860-as években került elő a Baker utcában, a Metropolitan metróvonal építésekor.
Ez egy iguanodonfosszília volt, a 130-120 millió évvel ezelőtt élt testes, háromtonnás növényevő jellegzetessége a nagy, hegyes hüvelykujjtüske volt, amelyet vélhetően a ragadozók elleni védekezésre és az élelem összegyűjtésére használt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


