Félelmetes ragadozók és szelíd növényevők
Időutazás a dinoszauruszok világába
A világon először Budapesten mutatják be a dinoszauruszok életét bemutató kiállítást, amely 240 millió évvel röpíti vissza az időben az érdeklődőket.
2009.07.08 07:03MTIA több mint 5000 négyzetméteren bemutatásra váró „jószágok” között vannak félelmetes ragadozók és egészen szelíd, növényevő fajták is. A 13 színen összesen 31, robotok által működtetett dinoszaurusz látható, amelyek mozognak, sőt, hangot is hallatnak. S bár teljesen életszerűek, a közelükbe lehet merészkedni, és meg is lehet őket érinteni. Az érdeklődők információkat kapnak arról, milyen lehetett a világ akkor, amikor ezek a lények éltek, s arról is, hogy miért pont olyanná fejlődött, mint amilyen most.
A kiállítást egyaránt ajánlják a gyerekeknek és a játékos, a robottechnika iránt érdeklődő felnőtteknek – olvasható a Multimédia Kft sajtóanyagában, amely meglepetéseket ígér azoknak, akik felkeresik a kiállítást. A kiállítás tulajdonosa az argentin Gabriel Caputo. A Budapest után az egész világot beutazó kiállítás a szecsuáni Robot Intézet, az argentínai Live World, és a brit Hard To Handle cég együttműködésében valósul meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


