A Földközi-tenger is a klímaváltozás áldozata lett
Százezrek kényszerülhetnek a Nílus-delta elhagyására
Egy nemrég megjelent egyiptomi kormányzati tanulmány szerint 2025-ig több mint félmillió ember kényszerülhet a Nílus-delta elhagyására a tengerszint emelkedése miatt.
2010.01.30 13:22MTIA Földközi-tenger vízszintje már a huszadik század folyamán is 20 centiméterrel emelkedett, s a vízállás 2025-ig további 10 centiméterrel nőhet - áll a jelentésben. A betörő sós víz elől már eddig is sokan elhagyni kényszerültek az ország éléskamrájának számító területet, mások homokot vásárolnak a földek megemelésére vagy gátakkal védekeznek. A tanulmány szerint a vízszint emelkedésének következtében további több mint félmillió ember kényszerülhet kitelepülni, s a mezőgazdaság és a turizmus hanyatlása révén mintegy 70 ezer munkahely szűnhet meg.
Az áttelepülések miatt Egyiptom más részein várhatóan megugrik a munkanélküliség és a bűnözés, s más társadalmi feszültségek is várhatók. A Nílus-delta környezeti pusztulásának kezelése egyelőre nem tarozik az ország prioritásai közé, ám szakértők szerint ha a helyzet tovább romlik, súlyos élelmiszerhiány alakulhat ki, s a klímamenekültek száma a század végére elérheti a 7 milliót. A delta biztosítja a 80 milliós ország élelmiszertermelésének egyharmadát, az export révén pedig jelentős bevételt is hoz. Egyes műszaki cégek partmenti falak felhúzását javasolják, ami hosszabb távú megoldást jelenthetne a krízisre. Egy Hamza Associates nevű vállalat 2 méteres gátat építene, ami a tengervíz felszín fölötti és alatti beáramlását is megakadályozná.
Tervüket 2007-ben be is nyújtották a hatóságoknak, egyelőre azonban nem kaptak zöld utat, mivel a kormány attól tart, hogy a falak elcsúfítják a népszerű földközi-tengeri üdülőhelyeket. A regionális katasztrófaelhárító központ más megközelítést javasol: az alkalmazkodásét. Úgy vélik, ahol a víz betör, ott meg kell honosítani a halászatot, más, értékes területeket pedig valóban gátakkal kell megvédeni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06