A Roszkoszmosz megmentené a világot
Világvége 2029-ben? Földbe csapódhat az Apophis aszteroida
A Föld felé tart az Apophis nevű aszteorida, és egyes források szerint 2029. április 13-án pénteken, mások szerint attól kezdve 2036-ig többször kerül igen közel bolygónkhoz, esetleg be is csapódhat, de a Roszkoszmosz orosz űrügynökség már foglalkozik a problémával, és hozzálátott az esetleges világvége elhárítását célzó tervek kidolgozásához.
2009.12.31 09:43MTIErről Anatolij Perminov, a Roszkoszmosz elnöke szólt az Oroszország hangja rádióban szerdán, s egyben bejelentette, hogy a probléma megvitatására már össze is hívták az ügynökség kollégiumának és tudományos-műszaki tanácsának zárt ülését. Perminov elmondta, hogy már több tervet is eljuttattak hozzá a katasztrófa megelőzésére.
"Belátható időn belül építeni lehet egy olyan berendezést, amely lehetővé teszi az aszteroida pályájának módosítását, és ezzel ütközés elkerülését, úgy, hogy nagy lökést ad neki, de nem semmisíti meg, és nem tesz szükségessé nukleáris robbantást" - fejtette ki. A Roszkoszmosz elnöke azt mondta, amint az orosz tudósok kiválasztják a lehetőségek közül a legmegfelelőbbet, felhívják a megvalósításban való részvételre a legfontosabb űrügynökségeket, köztük az amerikai NASA-t, az Európai Űrügynökséget és több mást, mivel a projekt nyilvánvalóan igen költséges lesz.
Az Apophis aszteroidát, vagyis kisbolygót 2004-ben fedezték fel. Becslések szerint átmérője mintegy 300 méter, vagyis háromszor akkora, mint az 1908-ban Szibériában a Hirosimára ledobott atombomba erejének százszorosával hatalmas pusztítást végző Tunguz meteorité volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06