A naprendszer múltjáról is többet megtudhatunk
Nagy mennyiségű fagyott vizet találtak a Holdon
Jelentős mennyiségű fagyott vizet fedeztek föl a Holdon - jelentette be pénteken az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
2009.11.14 08:00MTIA bizonyítékot a szándékosan a Holdra zuhanó rakéta által felvert törmelék elemzéséből nyerték.
A 2,3 tonnás Centaur egy puskagolyó sebességének a kétszeresével csapódott be a Hold déli pólusa közelében lévő Cabeus-kráterbe, hogy minél több port kavarjon fel, amelyről egy másik szonda gyűjtötte össze az adatokat.
Az október elejei becsapódás 1,6 kilométer magasra verte föl a törmeléket, amelynek az első elemzése most készült el.
"Vizet találtunk, és nem is keveset, hanem jelentős mennyiséget" - mondta el egy washingtoni sajtóértekezleten Anthony Colaprete, a LCROSS (Lunar Crater Observation and Sensing Satellite) program vezetője.
A NASA egy másik illetékese ezt egy "nagyobbfajta" felfedezésnek minősítette. Colaprete szerint a becsapódáskor közel száz liternyi, mínusz 250 fokos víz (jég) repült szét.
Vizet már szeptemberben is kimutattak a Hold talajában, de csak igen kis mennyiséget, a felszín alatt. A Cabeus-krátert azért választották a kutatás helyszínéül, mert ott egy előző szonda hidrogénszivárgást észlelt, ami jég előfordulását tette valószínűvé az örökké árnyékban lévő területen.
Ez a víz több milliárd éves, és információkat tartalmazhat a naprendszer múltjáról is. És ha nagyobb mennyiségben van, akkor felhasználható az űrutazásokhoz.
"Annak is jelei vannak, hogy a Cabeus-kráterben más, érdekes anyagok is előfordulnak a jégen kívül. A Hold örökké árnyékban lévő, hideg területei igazi csapdák, amelyek milliárd éveken át gyűjtik és megőrzik az anyagokat" - mondta Colaprete.
Michael Wargo, a NASA Holddal foglalkozó tudományos vezetője szerint bolygónk kísérője még számos titkot őriz.
"Legközelebbi szomszédunk titkait felfedve a naprendszer titkait is megfejtjük" - mondta. Pénteken egyébként két szonda csapódott bele a Holdba.
Az első felröpítette a törmeléket, a második színképelemzővel vizsgálta, majd maga is lezuhant pár perccel később, de előbb még továbbította az adatokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


