Hídfőállás ember lakta világűr felé
A Hold mint aranybánya
A Hold geológiai kincsei, potenciális természeti erőforrásai révén hídfőállásként szolgálhat a Mars és az azon túli emberes űrrepülésekhez - véli szakemberek.
2009.07.18 11:45MTIAz Egyesült Államok 2020-ra szeretné űrhajósait a Holdra utaztatni annak a programnak a keretében, amelynek célja a vörös bolygó és más űrbeli célállomások meghódítása. A 2004-ben indított és Barack Obama amerikai elnök által felülvizsgáltatott Constellation (csillagkép) űrprogram keretében júniusban két holdszondát (LRO és LCROSS) indítottak a világűrbe a holdra szállás előkészítésére és annak megállapítására, hogy van-e jég formájában víz a Holdon.
Több más ország, így Kína és Oroszország is közölte, hogy űrhajósokat kíván indítani a Földtől 384 400 kilométerre, azaz négynapi űrutazásra található Holdra. A Hold mindenekelőtt felfedezésre váró tudományos ismeretek aranybányája, amelyek közvetlenül segíthetik a Föld és a naprendszer más bolygói eredetének megértését - fejtette ki Harrison Smith geológus, a tizenkettedik ember, aki az utolsó holdutazás keretében 1972-ben az Apolló-17 űrhajóval a Holdon járt. Miután nincsen légköre, a Hold olyan, mint egy tiszta földtani emlékezet, amelyet a Földtől eltérően nem befolyásoltak a víz és a levegő hatásai.
Az asztronauták által a hat Apolló-űrhajóval 1969 és 1972 között a Földre hozott 382 kilogrammnyi holdkőzet között a tudósok találtak egy "genezis" névre keresztelt kőzetet, amely 4,5 milliárd éves, azaz egyidős a mi naprendszerünkkel.
"Az egyik ok, amiért vissza akarunk térni a Holdra, az, hogy lássuk: kínál-e gazdasági lehetőségeket a természeti erőforrások felhasználása révén" - mondta el John Logdson, a washingtoni Nemzeti Levegő és Világűr Múzeum munkatársa. "Az hiszem, tanúi lehetünk majd az Antarktiszon működő bázisokhoz hasonló tudományos kutatóállomások, s talán hosszabb tartózkodásra is alkalmas létesítmények létrehozásának - tette hozzá. Harrison Smith volt asztronauta hangsúlyozta, hogy a holdtalajban nagy mennyiségben található hélium-3. Ez az izotóp a Nap külső kérgeiből származik és a napszélnek köszönhetően az egész naprendszerbe eljut. A Holdtól eltérően ez az elem csak kis mennyiségben van jelen a Földön mágneses terének taszító hatása miatt. Bár az ehhez szükséges technológia még gyermekcipőben jár, a magfúzióhoz használható hélium-3 egy napon nagyon értékes lesz a Földön - jósolta az amerikai geológus.
Ez nem az egyetlen megoldás a növekvő energiaszükséglet megoldásához, de egyike lehet a lehetséges fontos megoldásoknak - tette hozzá. Becslések szerint a Hold hélium-3 készlete egy millió tonnányi lehet. Márpedig az Európai Unió vagy az Egyesült Államok egyéves energiaszükségletének kielégítéséhez elég lenne 25 tonna. A Hold ideális gyakorlóterep a hosszú távú űrutazások előkészítéséhez, amelyek első célpontja a Mars - fejtette ki az amerikai űrutazási hivatal, a NASA.
"A Hold felfedezése révén kipróbálhatjuk a technológiáinkat, rendszereinket, űrrepüléssel kapcsolatos műveleteinket és olyan eljárásokat dolgozatunk ki, amelyek révén csökkenthető a kisbolygókra, a Marsra és az azon túl történő utazások kockázata és költsége" - véli a NASA.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06