Az űrhajósok érdekében tették
Sikeresen lebegtettek egereket a NASA laboratóriumában
A NASA sugárhajtást vizsgáló laboratóriumában sikeresen lebegtettek egereket. A mutatvány célja, hogy a hosszú ideig kis gravitációs környezetben élő asztronauták csontvesztésének kezelésére megfelelő eljárásokat dolgozzanak ki.
2009.09.11 10:58MTIYuanming Liu, a Sugárhajtású Laboratórium fizikusa csütörtökön egy interjúban elmondta, hogy az egereket egy szupravezető mágneses szimulációs készülékben lebegtették, amely homogén mágneses mező helyett gradienst alkalmazott.
"Azért akarunk egereket lebegtetni, mert a sokáig mikrogravitációs környezetben élő asztronauták elveszíthetik csonttömegük egy részét" - tárta fel a különös kísérletek okát Liu.
Mint elmondta, az egerek lebegtetésével az űrbélihez hasonló állapotot hoznak létre, így földi viszonyok között, laboratóriumban tanulmányozhatják a szervezetben zajló folyamatokat.
A kutatás következő szakaszában egy hétig vagy még tovább is a levegőben úszva élnek majd az egerek és a szakemberek megvizsgálják, milyen fizikai változások mentek végbe szervezetükben.
"Az egerek szeretnek valamibe kapaszkodni, így a semmiben való lebegés olyan rendkívüli dolog számukra, amihez meg kell tanulniuk alkalmazkodni" - idézte fel Liu.
A kutatók először teljesen éber állapotban lévő egérrel próbálkoztak, ám az nem nagyon szerette, ami történt vele, forogni kezdett és összezavarodott.
A következő kísérlet előtt ezért állatorvos nyugtatózta be az egeret, amelyek így már higgadtan tűrték a levegőben való lebegést.
Liu és munkatársainak tanulmánya szerint az ismétlődő lebegtetéseknél még a nyugtató nélküli egerek is egy idő után normálisan viselkedtek a speciálisan kialakított ketrecben, ettek és ittak a levegőben úszva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


