Egyesülő bordákból jön létre
Nem csont és bőr a teknőspáncél
Egy nemzetközi kutatócsapatnak sikerült rekonstruálnia a teknőspáncél kialakulásának útját.
2009.07.13 10:16MTIA kétszázötvenmillió évvel ezelőtt feltűnt, időközben 313 fajt számláló teknősök védőpáncélja olyan egyedi felépítést kölcsönöz a hüllőknek, hogy a tudomány sokáig nem tudta megfejteni, miként jutottak a birtokába. Hirosi Nagasima, a japán Kobéban található RIKEN Fejlődésbiológiai Központ kutatója csapatával a tyúk, az egér és kínai lágyhéjú teknős embrióinak összehasonlításával próbálta megfejteni az evolúciós folyamatot.
A három állat embriói a legkorábbi stádiumokban közös fejlődési szakaszon mennek át, amely valószínűleg azonos a legutolsó közös ősükével. A teknősembrió további fejlődése során kezd el csak szélsőségesen megváltozni: bizonyos részei egymásba hajlanak - írták a kutatók a Science című amerikai szaklapban a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at) szerint.
Eközben a csontok és izmok közötti kapcsolatokból megmarad néhány, de újak is keletkeznek, amelyek más hüllőknél, madaraknál és emlősöknél nem figyelhetők meg. Az egymásba hajlás utolsó következményeként végül létrejön a teknős páncélja az egyesülő bordákból - és nem a csontlemezkék és a bőr összenövéséből, mint eddig feltételezték. Eközben a lapockák is teljesen szokatlan helyre kerülnek: ahelyett, hogy a bordák felett helyezkednének el, a bordák, illetve a páncél veszik körül őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


