A fiatal hím testvérpár a Csehországban született
Cuki! Szibériai tigrisek költöztek a Szegedi Vadasparkban
Szibériai tigrisek érkeztek a Szegedi Vadasparkba szombaton; a fiatal hím testvérpár a csehországi Dvur Králové állatkertjében született és az európai fajmegmentő program keretében került a Tisza-parti városba - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.
2009.04.25 18:20MTIA szakember elmondta, az idei esztendőben az alapításának huszadik évfordulóját ünneplő vadaspark dolgozóinak és látogatóinak régi álma teljesült a tigrisek érkezésével.
A vendégek között végzett kérdőíves felmérés szerint e ritka ragadozó volt az egyik olyan állat, melyet legszívesebben láttak volna Szegeden. A testvérpár hároméves, gondozóiktól a Pedro és a Zorro nevet kapták. Két évet a rigai állatkertben töltöttek, oda azonban egy tenyészpár érkezett, így új otthont kellett nekik keresni - közölte az igazgató. A fiatal hímek 170-180 kilósak, de az elkövetkező években tovább fognak nőni - többek között a naponta elfogyasztott 8-10 kilogrammnyi húsnak köszönhetően -, kifejlett korukban tömegük meghaladhatja majd a három mázsát.
A szibériai tigriseknek szabadon néhány ezer példánya élhet. Pontos számukat nehéz megbecsülni, mivel hatalmas területen szóródtak szét, emiatt nagy a populációk szétszakadásának veszélye, így különösen fontos állatkerti szaporításuk. Az igazgató reményei szerint néhány év múlva a Szegedi Vadaspark is kaphat egy tenyészpárt, és ezt követően itt is sikerülhet majd szaporítani a szibériai tigriseket. Az állatoknak meg kell szokniuk új környezetüket, ezért a látogatók még nem találkozhatnak velük. Nyilvános bemutatásuk majd a gyereknapon lesz, amikor átadják újonnan épült tágas kifutójukat - mondta Veprik Róbert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


