Tudomány
Megtörtént a dubnai NICA gyorsítókomplexum technológiai indítása
A technológiai indítás a létesítményben egy nemzetközi kutatási program megkezdésének előkészületeit jelzi.
2024.06.14 07:31MTIMegtörtént a NICA (Nuclotron based Ion Collider facility) nehézion-ütköztető gyorsítókomplexum technológiai indítása csütörtökön a dubnai Egyesült Nukleáris Kutatóintézetben.
"A NICA-projekt annak tanulmányozásához kapcsolódik, hogy hogyan keletkezett és hogyan fejlődött a világegyetem" - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a helyszínen. Azt mondta, hogy a létesítmény létrehozása már eddig is konkrét eredményeket hozott a mikroelektronikában, a biológiában és más tudományterületeken, valamint a gazdaságban. A projektet Oroszország büszkeségének nevezte és kifejezte meggyőződését, hogy minden politikai akadály ellenére végig fogják vinni.
A szupravezető ütköztető komplexum létrehozásáról 2011-ben született döntés, az építkezés pedig 2016-ban kezdődött meg.
A technológiai indítás a létesítményben egy nemzetközi kutatási program megkezdésének előkészületeit jelzi, amelynek kezdetét a TASZSZ szerint 2025 közepére tervezik. Ezt a lépést követően tesztelni fogják a NICA ütköztető szupravezető mágnesei és a komplexum első kísérleti egysége - az MPD (Multi-Purpose Detector) - szupravezető mágnese áramforrásainak működését.
Putyin Grigorij Trubnyikov, az intézet igazgatója egyebek között elmondta: Oroszország "nem zár be semmit", és továbbra is nyitott a nemzetközi tudományos együttműködésre. "Nyitottak vagyunk arra, hogy az önök munkájának eredményeit ne csak Oroszországban, hanem más országokban is felhasználják".
Kijelentette: Moszkva abban érdekelt, hogy a korábban külföldön dolgozó orosz szakemberek otthon folytassák a kutatást. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az orosz vállalatok részt vegyenek a tudományos kutatások finanszírozásában. Bejelentette a kiemelt kutatói megaösztöndíjak emelését, és külön figyelmet szánt a fiatal tudósok támogatására.
A NICA gyorsítókomplexumban a sűrű bariónikus anyag tulajdonságait fogják tanulmányozni. Az ütköztető beindítása után a tudósok laboratóriumi körülmények között lesznek képesek újrateremteni az anyagnak azt a különleges állapotát, a kvark-gluon plazmát, amelyben az Univerzum az ősrobbanás utáni első pillanatokban volt. A projekt célja a nukleáris anyag fázisátalakulásainak tanulmányozása extrém körülmények között, nagy sűrűség és hőmérséklet mellett.
A NICA komplexum létrehozásában 30 ország és az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tudósai vesznek részt. A NICA projekt több mint 130 tudományos intézetet, egyetemet és vállalkozást egyesít, amelyek közül 36 képviseli Oroszországot. A részt vevő, mintegy 2400 szakember közül 1650 orosz.
A NICA gyorsítókomplexum hat hektárnyi területet foglal el. Építői a nedves-homokos terep stabilitásának biztosítása érdekében 6300 cölöpöt telepítettek, a szokásos kalapálásos helyett behúzásos módszerrel. Megépítéséhez 53 ezer köbméter speciális betonra volt szükség.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 Karácsony Gergely Ursula von der Leyennel tárgyalt Strasbourgban
- 6:05 Hadházy Ákos: közelebb kerültünk a rendszerváltáshoz
- 22:34 NNGYK: nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét
- 20:28 Az USA milliárdnyi legyet dob le Mexikóra és Texasra
- 18:18 Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06