Demonstráció

Hadházy Ákos: közelebb kerültünk a rendszerváltáshoz

Rendkívül nehéz ősz jöhet az ellenzék számára.

2025.07.09 06:05MTI

Az, hogy a rendőrség nem fogja megbünteti a Pride résztvevőit, legalább olyan fontos a rendszerváltás, a "maradék demokrácia" és az ország szempontjából, mint a Pride napja volt - jelentette ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Budapesten kedden.

Az ellenzéki politikus a Ferenciek terén a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen 17. alkalommal megtartott demonstráción azt mondta, ahhoz képest, hogy a rendőrségen felkészültek rá, hogy automatikusan, az Ügyfélkapun keresztül is ki tudják küldeni a csekkeket a Pride kamerafelvételek alapján azonosított résztvevőinek, a rendőrség kedden közleményt adott ki, miszerint nem büntetik őket.

"Elkészült az a bizonyos pisztoly, ki is tették az asztalra, de nem ijedtünk meg tőle, ők pedig nem merték használni" - fogalmazott Hadházy Ákos.

A képviselő értékelése szerint ez hatalmas siker, azok sikere, akik bármennyit is hallották, nem hitték el, hogy ezzel a hatalommal szemben nem lehet eredményt elérni, hogy fölösleges, sőt akár káros is az olyan "úgymond szimbolikus dolgok" megvédése, mint a szabadság vagy a demokrácia maradéka.

"Tegnap közelebb kerültünk a rendszerváltáshoz", a tömeg elérte, hogy a hatalom meghátráljon, nevetséges legyen és elbizonytalanodjon - hangoztatta Hadházy Ákos.

Megjegyezte: az igazi változás komoly kritériuma az, hogy tömegek jöjjenek rá az erejükre, arra, ha egyszerre sokan egy irányba mozdulnak, akkor nincs kockázat, nem történik bajuk, és minden hatalommal szemben el lehet érni, hogy meghátráljon.

Jelezte egyúttal, azt is el kell hinni, hogy a tiltakozással nemcsak üzenni, hanem követelni is lehet, és "ha ezek a tömegek megtanulnak követelni is, akkor tényleg vége a rendszernek".

Hadházy Ákos hozzátette, a siker pillanatait nem tudják sokáig élvezni, mert dolguk van, még nem vonták ugyanis vissza a közélet átláthatóságáról szóló, általa ellehetetlenítésinek nevezett törvényjavaslatot.

"Ez a pisztoly még ott van az asztalon, és természetesen, ha le is vették volna, attól sem lennénk még demokráciában, ha ezt a törvényt visszavonták volna, akkor sem beszélhetnénk valódi, tisztességes választásokról és demokráciáról" - értékelt.

Hozzátette, ha elérnék a visszavonást, "a demokrácia szintjét nézve" akkor is csak a februári állapothoz jutnának vissza.

A politikus úgy vélte, látható, a hatalomnak az "eddigi elnyomás nem elég ahhoz, hogy megnyerjék a választást", ehhez "sokkal nyíltabban kell, hogy csaljanak". Attól, hogy most elbizonytalanodtak, a választási csalásoknak vagy a nagyon durva lépéseknek nem múlt el a veszélye, de az biztos, ennek kedd óta kisebb az esélye - mondta.

Közölte, "rendkívül nehéz ősz jöhet az ellenzék számára" a demokrácia maradékainak a megtartásáért, és azért, hogy tavasszal esély legyen leváltani a kormányt, ezért egészen biztos, hogy nem hagyják abba a demonstrációkat.

Bejelentette, a jövő héten nem kedden, hanem valószínűleg szombaton tüntetnek, eleget téve sokak kérésének.

Karafiáth Metta globális kommunikációs menedzser a Pride-ról azt mondta, "ekkora real time érzékenyítést még nem pipált", sok, nagyon különböző ember kiállt az értékeiért.

Úgy vélte, az, hogy a Hadházy Ákos felhívására megtartott keddi demonstráción nincs háromszázezres tömeg, nem baj, "akár egyetlen feltartott középső ujj is erős üzenet, hogy most már tényleg takarodjatok".

Hadházy Ákos a viharos időjárás veszélyére hivatkozva valamivel este fél hét előtt befejezettnek nyilvánította a tüntetést, egyben arra kérte a megjelenteket, sétáljanak el a budai Várba, Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter új irodájához. Ezt az Ukrajna-ellenes propagandakampánnyal, valamint azzal indokolta, hogy nyilvánosságra került egy dokumentum, miszerint a kormány irodáiból intézik a Fidesz propagandáját.

Megjegyezte, a séta melletti érv az is, hogy több mint egy hónapja nem kapott választ a levelére, amelyben jelezte, szeretné megnézni a Voks 2025 szavazatait és a számolásuk módját.

A tüntetők a Lánchídon át vonultak a Várba. Hadházy Ákos ott is azt mondta, szerinte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hivatalából irányítják a Fidesz kampányát. A képviselő 20 óra körül elhagyta a Dísz teret, ezt követően a demonstrálók közül néhányan megkíséreltek bejutni a kormányzati épületbe, de a rendőrök útjukat állták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.