Tudomány
Átadták a Szegedi Tudományegyetem Energetikai Innovációs Tesztállomását
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Science Parkjában többéves fejlesztési munka után átadták az SZTE Energetikai Innovációs Tesztállomását (EIT).
2024.06.10 22:58MTIAz SZTE EIT-et az egyetem a közlemény szerint fontos fejlődési állomásnak tekinti, mivel a megvalósítását saját laboratóriumi kutatási eredmények tették lehetővé. Az egyetemi Science Parkban első ízben egy napelemparkot építettek, hogy zöld áramot nyerjenek az elektrokémiai folyamatokhoz, ezt követően érkezett meg az a két konténer, amelyekben az SZTE saját tervezésű berendezései víz felbontásával e-hidrogént nyernek. Itt kap helyet az a technológia is, amivel a helyszínen szén-dioxidból szén-monoxidot állítanak elő. A később üzembe helyezett harmadik konténerben állíthatók elő a szintetikus üzemanyagok a korábban termelt e-hidrogén, valamint szén-dioxid vagy szén-monoxid reakciójával. A szintetikus nyersanyag hasonló a természetben bányászott kőolajhoz, készíthető belőle benzin, gázolaj, kerozin vagy akár nehezebb olajok is - tették hozzá.
Az egyetem korábbi közleménye alapján az EIT elemei a Megújuló Energiák Nemzeti Laboratórium, az Audival közös, szintetikus üzemanyagok előállítását szolgáló projekt, valamint a Bükkábrányi Energiaparkkal közös hidrogénelőállítási projekt finanszírozásával jöhettek létre. A létesítmény alkalmas arra, hogy külső megrendelők kipróbálhassák benne a saját technológiáikat, így az SZTE számításai szerint megtermelheti a fenntartási költségeit - írták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:35 Balog Zoltán elmondta, miért terjesztette fel kitüntetésre a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját
- 20:30 Magyar Pétert magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa
- 19:50 Vitézy: A Fidesz bedobta Lázár Jánost a busz alá
- 18:50 Több gigabájtnyi adatot foglalt le a rendőrség az Országos Onkológiai Intézetben
- 16:15 Szabó Bálint Jellinek őrizetbe vétele után üzent Magyar Péternek
- 14:20 Magyar Péter nekiment Németh Balázsnak a trafikok miatt - videó
- 13:28 Fekete-Győr kivizsgáltatná Orbán fenyegetőzését
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


