A Földhöz hasonló exobolygókra vadászik
Útnak indult a Kepler űrteleszkóp
Fellőtték az űrbe a floridai Cape Canaveral űrközpontból a Keplert, az első olyan amerikai űrteleszkópot, amelynek fő feladata az lesz, hogy Naprendszeren túli Földéhez hasonló méretű bolygók létét mutassa ki.
2009.03.07 09:32MTIA Keplert közép-európai idő szerint szombaton hajnalban indították Föld körüli pályára. A Naprendszeren túli bolygók, vagyis exobolygók létéről az emberiségnek mintegy másfél évtizede van tudomása. Eddig több mint 300 olyan égitestet fedeztek fel, amely egy csillag - vagyis egy nap - körül kering.
A világegyetemben tehát nem csak a mi Napunk kiváltsága az, hogy bolygókkal vegye magát körül, sőt a csillagászok gyanakvása szerint ez viszonylag általános jelenség. A mostanáig felfedezett exobolygók azonban szinte kizárólag Jupiter méretű vagy még annál is jóval nagyobb gázóriások, amelyeken a - legalábbis a földi értelemben vett - élet lehetősége kizárt. A Kepler feladata az lesz, hogy több mint 100 ezer csillag környezetéről küldjön a földi irányítóközpontba olyan felvételeket, amelyek alapján a szakértők következtetni tudnak a Földhöz hasonló kőzetbolygók létére.
A 2006-ban felbocsátott francia-európai gyártmányú Corot űrtávcső nemrég felfedezett ugyan egy olyan exobolygót, amelynek átmérője csak kétszer nagyobb a Földénél, de ez az égitest olyannyira közel kering anyacsillagához, hegy eleve nem lehet "életgyanús" bolygónak tekinteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


