Nem betegedtek meg a majmok
Majmokat megfertőző HIV-vírustörzset hoztak létre
Amerikai tudósok létrehoztak egy emberi AIDS-betegséget okozó vírustörzset, amely képes volt megfertőzni a kísérleti majmokat, és sokszorozódni bennük.
2009.03.03 13:43MTIAz eredmény az AIDS-kutatás fontos lépése, mert segítségével a kifejlesztés alatt álló vakcinákat a humán vírussal egyébként nem fertőződő majmokon tesztelhetik, mielőtt embereken próbálnák ki - közölték hétfőn az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben.
A humán immunhiány vírusának genetikai állományát módosították a New York-i Rockefeller Egyetem kutatói Paul Bieniasz vezetésével: egyetlen gén megváltoztatásával fejlesztették ki a törzset, amely sikeresen fertőzte meg a makákókat (Macaca nemestrina).
A génszabott vírus - miután a makákóba fecskendezték - csaknem olyan sebességgel szaporodott, mint az emberekben, ám az állat végül sikeresen elnyomta, így nem betegedett meg.
A majmokat megbetegíteni képes, HIV-hez hasonló vírus, a SIV nem alkalmas a humán immunhiány vírusa ellen kifejlesztett szerek és vakcinák tesztelésére a kórokozók különbözősége miatt. Az amerikai kutatók által létrehozott, egyetlen génjében módosult HIV-vírustörzs viszont megfelel minden olyan követelménynek, mely a főemlősökön való tesztekhez szükséges.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


