Űrkutatás
Indulásra kész a NASA óriási holdrakétája
A NASA az Artemis-programmal ismét embert akar a Holdra juttatni, és egyúttal arra is készül, hogy akár már a 2030-as években a Marsra is űrhajósokat küldjön.
2022.08.23 19:58MTIAz amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a hétfő esti ellenőrző vizsgálat után bejelentette, hogy óriási holdrakétája készen áll a jövő hétfői kilövésre.
A Space Launch System (SLS) elnevezésű rakéta szállítja az Orion nevű űrkapszulát, amely az Artemis-program első, legénység nélküli küldetésén megkerüli majd a Holdat.
Az SLS a floridai Kennedy Űrközpontból indul útnak. A startra kétórás időablakot jelöltek ki, helyi idő szerint 8 óra 33 perctől kezdődően - írta kedden a BBC News.
Az Orion útnak indulása fontos pillanat lesz a NASA számára, amely decemberben ünnepli az Apollo-17 holdraszállásának 50. évfordulóját. Ez volt az utolsó küldetés, amellyel amerikai űrhajósok jártak a Holdon.
A NASA az Artemis-programmal ismét embert akar a Holdra juttatni, és egyúttal arra is készül, hogy akár már a 2030-as években a Marsra is űrhajósokat küldjön.
Az SLS űrrakétát és az Orion űrkapszulát több mint egy évtizede fejlesztik. A költségek mindkét esetben több mint 20 milliárd dollárra (8254 milliárd forintra) rúgnak.
Az Oriont egy kereskedelmi rakétával 2014-ben már kipróbálták egy tesztrepülésen, az Artemis-programban az SLS-rakétával azonban most indul útnak először. A rakétát az Orionnal a múlt héten szállították az indítóálláshoz.
Charlie Blackwell-Thompson, az indításért felelős igazgató elmondta, hogy eddig 30 szimulációt végeztek el, és egész csapata felkészült az indulásra.
A NASA szerint akár több százezren is nézhetik majd a kilövést a közeli tengerpartokon.
A SLS a legerősebb űrrakéta, amely valaha is felszállt a Kennedyről: 39,1 meganewton (MN) tolóerővel indul el a rakétaállványról, vagyis hajtóművei a felszálláskor csaknem 60 Concorde szuperszonikus repülőgép teljesítményét érhetik el.
Az Orion küldetése 42 napig tart majd. Várhatóan október 10-én érkezik vissza a Földre, a tervek szerint a Csendes-óceánban landol majd San Diego partvidéke közelében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06