Csillagászat
Csillagász: a NASA marsjárója komplex és kockázatos leszállást hajt végre
Történelmi időket élünk.
2021.02.18 14:22MTICsütörtökön megérkezik a vörös bolygóra a NASA Perseverance marsjárója, amely egy nagyon komplex és kockázatos ejtőernyős leszállást követően fogja megkezdeni küldetését - erről Kiss László, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója beszélt csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.
"Történelmi időket élünk" - mondta Kiss László, aki a műsorban felidézte, hogy tavaly június végén három űrszonda indult a Mars felé. Ezek közül a legfejlettebb, a Perseverance, magyar idő szerint este 10 óra körül kísérli meg a légköri fékezést és leszállást a Jezero-kráter térségében.
Hozzátette: a marsjáró landolását csütörtökön este 9 órától élőben közvetítik csillagászok a Svábhegyi Csillagvizsgáló Facebook-oldalán.
Kiss László elmondta, a marsjáró leszállását nem a Földről irányítják, autonóm módon fog leereszkedni a bolygó felszínére.
Hozzátette: csütörtökön este még nem lesznek képek a landolásról, az este folyamán csak a leszállás sikeréről vagy a sikertelenségéről lehet beszámolni kis, 11 és fél perces késéssel, hiszen ennyi idő kell, hogy az információ eljusson a Földre.
Kiss László elmondta azt is, hogy a korábbi marsjárók általában nagy lufikban zuhantak a bolygó felszínére, ezzel szemben a Perseverance egy kontrollált, aktív, nagyon komplex leszállást hajt végre. Ebben elég sok kockázat van - magyarázta Kiss László.
A csillagász kitért arra is, hogy a marsjárón található az eddigi legfejlettebb helyszíni labor, ami egykori marsi életjeleket fog kutatni, emellett olyan kísérletekre is sor kerül, amelyekkel az elkövetkező évek emberes Mars-utazásaihoz szükséges technológiákat tesztelik. "Ezek mind olyan technológiai demonstrációk, amelyeknek a tudományos jelentősége ma még kevésbé fontos, viszont a jövőbeli kutatásokat meg fogják alapozni" - hangsúlyozta Kiss László.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06