Tartsa távol magától!
Csínján a mobillal! - Alvászavart okoz
Alvászavarokat okozhat a mobilhasználat - derítették ki svéd és amerikai kutatók egy mobiltársaságok által szponzorált tanulmányban.
2008.01.22 16:14MTIA svéd Karolinska Intézet és az amerikai Wayne Állami Egyetem tudósai 71 ember viselkedését tanulmányozták a 18-45 éves korosztályból. Az alanyok közül 35 volt férfi és 36 nő. Néhányukat olyan sugárzásnak tettek ki, amely mobilozás közben éri az embert, mások hasonló körülmények között csupán "színlelt" sugárzást kaptak.
Azok, akiket valódi "mobiladag" ért, lassabban jutottak el az alvás első mély szakaszához, és kevesebb ideig maradtak mélyalvásban. "A tanulmány határozottan azt sugallja, hogy a mobilhasználat összefüggésbe hozható az agyban található stresszrendszer aktiválásáért és irányításáért felelős területekben bekövetkező sajátos elváltozásokkal" - fogalmazott az egyik szerző.

Egy másik feltevés szerint a sugárzás a test belső ritmusát szabályozó melatonin hormon termelését zavarja. A kísérletben szereplő emberek fele vallotta magát az elektromosságra különösen érzékenynek, "elektroszenzitívnek", ők arról számoltak be, hogy a mobilozástól megfájdul a fejük, illetve csökken az észlelőképességük.
Ugyanakkor azt nem voltak képesek felismerni, hogy a kísérlet során mikor voltak kitéve sugárzásnak. A tanulmány opponensei szerint a dolgozat megállapításai nincsenek összhangban a korábbi kutatásokkal. Tavaly Nagy-Britanniában hatéves tudományos kutatás eredményét hozták nyilvánosságra, amely arra a határozott következtetésre jutott, hogy a mobilhasználat rövidtávon nem jelent veszélyt az agyra.
A tudósok azonban nem tudták kizárni a hosszú távú károsodás, az esetleges rák kialakulásának kockázatát. A svéd-amerikai dolgozat konklúziója arra figyelmeztet, hogy az ördög nem alszik: jobb, ha nem használjuk a mobilunkat lefekvés előtt, és nem is tartjuk az éjjeliszekrényen. Az elalvás előtti időszakban beszéljünk inkább a régi, vonalas távbeszélőn - idézte az ajánlást a BBC internetes hírszolgálata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


