Koronavírus
Rendkívüli intézkedéseket követel az új koronavírus feltartóztatása kutatók szerint
A tünetmentes vírusterjesztés arányát vizsgálták.
2020.03.16 14:00MTIAz új koronavírus feltartóztatása rendkívüli intézkedéseket követel egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely az új kórokozót tanulmányozva megállapította, milyen gyorsan képes terjedni.
Ez a tényező segítheti a közegészségügyi hatóságokat a járvány feltartoztatását célzó erőfeszítéseikben.
Az austini székhelyű Texasi Egyetemen folytatott kutatás több mint 450 fertőzött esetét vizsgálva kimutatta, hogy a terjedési láncolatban az esetek közötti idő kevesebb mint egy hét, és a Covid-19 betegek több mint 10 százalékát olyanok fertőzték meg, akiknél még nem jelentek meg a tünetek. Ez az egyik első olyan tanulmány, amelyben a tünetmentes vírusterjesztés arányát vizsgálták - írta a medicalxpress.com.
Az Emerging Infectious Diseases című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban amerikai, francia, kínai és hongkongi szakemberek kiszámolták a terjedési láncolatsorozat intervallumát, azt, hogy mennyi idő telik el az egymást követő esetek között. Hogy ezt meghatározzák, megnézték, hogy két vírusfertőzöttnél - a fertőzőnél és a megfertőzöttnél - mikor jelennek meg a tünetek.
Kimutatták, hogy az átlagos intervallum az új koronavírus esetében Kínában négy nap volt.
Egy járvány terjedése két tényezőtől függ, az egyik, hogy mennyi embert fertőz meg egyetlen eset, a másik, hogy milyen hosszú ideig tart a terjedés egyik fertőzöttről a másikra.
A Covid-19 betegség esetében az utóbbi azt jelenti, hogy a felbukkant fertőzés gyorsan terjed és nehéz lehet megállítani - hangsúlyozzák a kutatók.
"Az ebolát, amelynek az intervalluma több hét, könnyebb feltartóztatni, mint az influenzát, amelynek csak néhány nap az intervalluma. Az ebola felbukkanásakor a járványügyi szakembereknek több idejük volt azonosítani és izolálni az eseteket azelőtt, hogy másokat megfertőztek volna" - magyarázta Lauren Ancel Meyers professzor.
Az adatok azt jelzik, hogy a koronavírus az influenzához hasonlóan terjedhet, ami azt jelenti, hogy gyorsan kell cselekedni és agresszíven feltartóztatni a veszélyt - tette hozzá.
Meyers és kutatócsoportja 93 kínai városból jelentett több mint 450 koronavírus-fertőzéses esetet vizsgált, és az eddigi legerősebb bizonyítékot találta arra, hogy tünetmentes emberek is terjesztik a vírust, ez a preszimptomatikus, vagyis tünetek előtti fertőzés. Tanulmányuk szerint 10 fertőzésből több mint egyet olyan ember okozott, aki nem érezte magát betegnek, de már szervezetében ott volt a vírus.
"Ez bizonyítékul szolgál arra, hogy a széles körű intézkedések, mint az izolálás, a karantén, az iskolák bezárása, az utazási korlátozások és tömeges rendezvények lemondása jogos lehet, a tünetmentes terjesztés határozottan megnehezíti a feltartóztatást" - hangsúlyozta Meyer.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06