Tudomány
Perui régészek 3800 éves kőbe vésett faliképekre bukkantak
Olyan időszakban készíthették, amikor ínség sújtotta a térséget.
2019.08.21 12:30MTIPerui régészek 3800 éves kőbe vésett faliképekre bukkantak a perui fővárostól, Limától mintegy 150 kilométerre északra folyó régészeti feltárásokon.
A térség a caral, más néven Norte chico civilizáció egyik fontos központja volt, a kultúra mintegy ötezer éve virágzott az Andokban.
Az egyik kőtáblán, amelyet egy szertartásokra használt épületben találtak a Vichama régészeti lelőhelyen, egy emberszerű béka és egy emberfej látható - adta hírül a BBC honlapja.
Ruth Shady Solís, a caral régészeti térség igazgatója szerint az ábrák a "víz - azaz az esőzés - megérkezését ábrázolják". Az andoki civilizációban ugyanis a béka a vizet ábrázolja, az alatta lévő emberfej az esőzésre váró embert jelenti.
Egy közelben talált másik kőképen négy emberfej látható, amelyeket kígyók vesznek körbe.
A régészek szerint a kőképeket egy olyan időszakban készíthették, amikor ínség sújtotta a térséget.
A Vichama lelőhelyen 2007 óta folynak ásatások, a szakemberek szerint ott az ókorban földműveléssel és halászattal foglalkozó közösség élt, amely a caral civilizáció egyik fontos központja lehetett. A perui Barranca tartományban lévő Caral-Supe szent városa az amerikai földrész egyik legrégebbi civilizációjának központja volt. A helyet 2009-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.
A caral civilizáció a Kr.e 1800-as években hanyatlásnak indult, a Vichama lelőhelyen talált faliképek, amelyek a helyi klíma megváltozásáról tanúskodnak, magyarázatot adhatnak arra, hogy miért - mondta Ruth Shady Solís.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


