Tudomány
A világ legkorábbi magashegyi 'településének' maradványait tárták fel Etiópiában
A világ eddig ismert legkorábbi, több mint 40 ezer éves magashegyi 'településének' maradványait tárta fel egy nemzetközi kutatócsoport az etiópiai Bale-hegységben.
2019.08.09 20:28MTIA Science című tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint kőkorszaki vadászok laktak a csaknem 3500 méteres magasságban - írja a swissinfo.ch.
A radiometrikus kormeghatározásnak alávetett régészeti leletek alapján a kutatók megállapították, hogy a vadászok obszidiánból készítettek maguknak eszközöket, és óriás földikutyával táplálkoztak. Az ásatási munkálatok során faszénmaradványok is a felszínre kerültek.
A szakemberek szerint nem egyértelmű, hogy a kőkorszaki vadászok tartósan a területen éltek-e, de az bizonyos, hogy a magaslati menedéket többször is lakták a 47 ezer és 31 ezer évvel ezelőtti időszakban.
A nagy tengerszint feletti magasság megterheli az emberi szervezetet. A kutatók emiatt sokáig úgy vélték, hogy az emberiség csupán nem olyan régen kezdett el 2500 méter feletti magasságban letelepedni. Az elmúlt évek régészeti felfedezései azonban azt mutatják, hogy a magashegyi területeken való letelepedés az eddig véltnél korábbra nyúlik vissza.
A Berni Egyetem kutatói rekonstruálták a térség évezredekkel ezelőtti környezeti és éghajlati viszonyait a hegység völgyeiben lévő morénákból begyűjtött kőzetminták elemzése és kormeghatározása révén. Ezek a hegyek ma már jégmentesek. A legutóbbi jégkorszak során, nagyjából 40 ezer évvel ezelőtt azonban még gleccserek húzódtak nem messze a most felfedezett településtől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Kiszámolta az AI, mikor válhat lakhatatlanná a Föld az emberiség számára
- 15:33 Elhunyt Scherer Péter
- 6:11 Katasztrófa Kínában: városokat nyelt el az árvíz, halálos pusztítást okoz az özönvízszerű esőzés
- 12:39 Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője
- 10:35 Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- 6:33 Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


