Ez a különbség a két csillagrendszer között
Vajon elnyel minket az Androméda galaxis?
Két kisebb csillagrendszer hatalmas ütközéséből jöhetett létre az Androméda galaxis mindössze mintegy hárommilliárd éve, amikor már a Föld is létezett.
2018.02.17 17:04MTI
A Tejútrendszer "szomszédja" születési idejének kiszámolása nagy kihívás volt a csillagászok számára a benne lévő csillagok nagyon eltérő kora miatt.
Francia és kínai kutatók Francois Hammer, a Párizsi Obszervatórium csillagászának vezetésével "Franciaország jelenleg használható legerősebb számítógépét" használták egy terabájtnyi adat elemzéséhez. Ennek segítségével meg tudták vizsgálni az Androméda keletkezésének fizikai mechanizmusait, így sikerült felfedni eredetének titkát - idézi az obszervatórium közleményét a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A szakértők eredményeiket a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című szaklapban mutatták be.
Korábban a kutatók úgy vélték, hogy a Tejútrendszer és a szomszédos Androméda iker csillaghalmazok, kiderült azonban a két csillagrendszer közötti fontos különbség: az Andromédában bizonyos csillagok szabálytalanul keringenek, míg a Tejútrendszerben minden csillag egyszerű rotáló mozgást végez a galaxis központja körül.
A csillagok különös mozgása a kutatócsoport szerint a formáció fiatalságával magyarázható.
Az adatok szerint 7-10 milliárd évvel ezelőtt két galaxis, amelyek közül az egyik négyszer nagyobb tömegű volt, mint a másik, összeütközésükhöz vezető pályára került. A kutatók szimulálták a két galaxis röppályáját és kiszámolták, hogy egy 1,8-3 milliárd évvel ezelőtti időszakban olvadtak össze, így hozva létre az Andromédát. Ugyanebben a folyóiratban közzétett tanulmányukban ausztrál kutatók kimutatták, hogy az Androméda galaxis nagyjából ugyanakkora, mint a Tejútrendszer.
Korábban úgy vélték, hogy az Androméda kétszer, háromszor nagyobb lehet a Tejútrendszernél, és hogy az Androméda elfogja nyelni a mi galaxisunkat. Az ausztrál aszrofizikusok számításai szerint az Androméda tömege 800 milliárdszor nehezebb a Napnál, azaz nagyjából akkora, mint a Tejútrendszeré.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


