Állati
Megnyílt a világ első tevekórháza
A múlt héten megnyílt kórház, amelynek személyzetét a világ minden tájáról érkezett állatorvosok alkotják, egyidejűleg húsz teve ápolására alkalmas.
2017.12.15 17:55MTIA nem mindennapi létesítmény mintegy hárommilliárd forintnak megfelelő dollárból valósult meg. Bár első hallásra kissé meghökkentő, hogy a tevéknek kórházat nyitnak, de ezek az állatok fontos részét képezik az Arab-félszigeten fekvő állam örökségének. Ráadásul a helyiek kedvelt szórakozásai közé tartozik a tevefutamok szervezése vagy a tevék szépségversenyének lebonyolítása. Az aukciókon pedig nem ritka, hogy olykor több millió dollárért kel el egy-egy példány.
Mohamed Al Bulosi, a dubai tevekórház igazgatója szerint az intézmény célja részben ennek az örökségnek a megőrzése. A kórházigazgató elmondta még, hogy gondoskodniuk kell a tevékről, ami nem csupán azt jelenti, hogy tenyésztik és nevelik az állatokat, hanem azt is, hogy képesek orvosi ellátást is biztosítani a számukra.
A múlt héten megnyílt kórház, amelynek személyzetét a világ minden tájáról érkezett állatorvosok alkotják, egyidejűleg húsz teve ápolására alkalmas. Az intézményhez egy kisebb versenypálya is tartozik, ahol az állatok erőre kaphatnak a beavatkozásokat követően.
A kórházat a lovak gyógyításánál használt eszközök alapján készített műszerekkel szerelték fel. Egy műtét ára ezer dollárnál, egy röntgen- vagy egy ultrahangos vizsgálat ára száztíz dollárnál kezdődik. A kórház céljai között szerepel az is, hogy hozzájáruljon a tevék gyógyításának fejlődéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


