Régészet
Lefejezett varangyok maradványait találták egy négyezer éves sírban Izraelben
A hüllőket útravalóul adhatták.
2017.09.27 00:30MTILefejezett varangyokat találtak a régészek egy négyezer éves sírban Izraelben, a hüllőket útravalóul adhatták a halottnak - írta a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Az Izraeli Régészet Hatóság (IAA) kutatói Jeruzsálemben, a Bibliai Állatkert szomszédságában egy négyezer éves sírhelyre bukkantak, ahol a sziklába vájt járatban a halott mellett talált egyik ősi cserépedényben csontmaradványokat fedeztek fel.
A Haifai Egyetemen megállapították róluk, hogy legalább kilenc lefejezett varangyos békától származnak, melyeket az elhunyt mellé útravalóul helyeztek el.
A kánaáni korszakból származó leletek rávilágítanak a bronzkori temetkezési szokásokra, melyek alapján élelemmel indíthatták el a halottakat túlvilági útjukra. Erre utalhat többek közt a datolyapálma- és mirtuszmagok, melyeket ugyanott találtak.
Az ásatásokat 2014-ben, Jeruzsálem Malcha lakónegyedének kiterjesztésekor végezték a szakemberek a Refajim folyó völgyében, amely termékeny talajt kínált a négyezer éve, a kánaáni korszakban ott letelepülő népeknek.
Abban az időben két lakott település is lehetett a környéken, két templom és több temetkezési hely, amelyek feltárása bepillantást enged az egykor élt emberek életmódjába és szokásaiba.
Az érintetlenül megtalált sír edényeinek tartalmát a Tel-Aviv-i Egyetem tudósai megvizsgálták és datolyapálma-, valamint mirtusznyomokat találtak rajtuk.
Ezek a növények nem tartoznak a hely természetes élővilágába, jelenlétük földművelésre utal. A datolyapálma ebben a korban a régészek szerint a termékenységet és az ifjúságot is szimbolizálta, ezért is ültethették el őket ezen a vidéken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


