Állati programajánló
Ma van az Állatkertek éjszakája
Látványetetésekkel, sétákkal, állatbemutatókkal, kulturális és zenei programokkal várják a látogatókat ma országszerte 12 intézményben, az Állatkertek éjszakája sorozat keretében.
2017.08.25 07:22MTIA Budapesti Állatkertben 23 helyszínen lesznek bemutatók és etetések, a Varázshegyben pedig 12 féle program közül választhatnak az érdeklődők. Ezen kívül lesz LED-show, jégszobrász- és tűzzsonglőr-bemutató, zenés programok, valamint homok- és festékanimáció is.
A Budakeszi Vadasparkban szakvezetéssel egybekötött éjszakai, fáklyás túrákon vehetnek részt a látogatók, akik az éjszakai élőlények életmódjáról, szokásairól és viselkedéséről tudhatnak meg érdekességeket, a budapesti Tropicariumba pedig meg lehet nézni, hogyan és mit esznek a kőhalak, az aligátorok, a murénák, a cápák, a ráják, a galléros gyíkok vagy a orrszarvú leguánok.
A fáklyafénnyel kivilágított Kecskeméti Vadaskertben madárbemutatók, kígyósimogató, óriáscsótány-tapogató lesz, a felnőtteket koncerttel, a gyerekeket állatkerti homokozóval és arcfestéssel várják. Miskolcon a "nemszeretem" állatokkal, a hüllőkkel, a kétéltűekkel és rovarokkal lehet megismerkedni, Győrben pedig bátorságpróbát tehetnek a hüllőházban a vállalkozó kedvűek.
A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban ehető rovarokkal, virágokkal, majomkenyér-kóstolással, jávailövőhal-bemutatóval, mazsorettek fellépésével, LED-show-val és vidámparki játékokkal várják az érdeklődőket, Pécsen óriás társasjáték, aszfaltfestő verseny, rémtúra, világítómaszk-készítés és csillagászati távcsöves bemutató lesz, Szegeden rozsomákokkal és borjúfókákkal lehet találkozni, a Veresegyházi Medveotthonban pedig farkasokkal és medvékkel.
A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban Magyarország vízi és vízparti állat- és növényvilág megismerés mellett lehet majd óriáskígyót és kaméleont simogatni, de lesz éjszakai "holdfénytúra" is a látványos búvármerülés mellett, ahol a gyakorlott búvárok óriás tokokkal és vizákkal merülhetnek Európa legnagyobb édesvizű akváriumába.
A Jászberényi Állat- és Növénykert a sorozat alkalmából különleges etetési technikákkal szeretné megmutatni az oroszlánok, a foltos hiénák, a mosómedvék, a barnamedvék, a vaddisznók és az ormányos medvék éjszakai zsákmányszerzési viselkedését, de lehetőség nyílik az állatkerti relikviák megtekintésére is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06