Űrkutatás
Július 10-én halad át a Jupiter Nagy Vörös Foltja felett a Juno
Ez lesz az emberiség első közeli "találkozása" a Jupiter 16 ezer kilométer széles hatalmas légköri képződményével, amely egy anticiklon a bolygó déli féltekéjén.
2017.07.03 11:46MTIJúlius 10-én halad át a Jupiter Nagy Vörös Foltja fölött az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Juno űrszondája, amely éppen egy éve állt sikeresen pályára a Naprendszer legnagyobb bolygója körül - közölte a NASA.
Ez lesz az emberiség első közeli "találkozása" a Jupiter 16 ezer kilométer széles hatalmas légköri képződményével, amely egy anticiklon a bolygó déli féltekéjén. Létét valószínűleg az ellentétes irányú keleti és nyugati áramlásoknak köszönheti. A tudósok 1830 óta figyelik meg.
"A Nagy Vörös Folt a Jupiter legismertebb jellegzetessége. Ez a hatalmas vihar évszázadok óta dúl a naprendszer legnagyobb bolygóján. Most a Juno és annak felhőkön áthatoló tudományos műszerei alá merül, hogy megnézze, milyen mélyre nyúlnak a gyökerei, hogy segítsen megérteni, mi teszi olyan különlegességé a foltot, és miként működik ez a hatalmas vihar" - közölte Scott Bolton, a Juno program egyik vezetője.
A Juno július 10-én, hétfőn közép-európai idő szerint 15.55 perckor kerül legközelebb a Jupiter középpontjához, ekkor 3500 kilométerre lesz a bolygó felhőrétegének tetejétől.
11 perc és 33 másodperccel később, amikor a Juno újabb 39 771 kilométert tett meg és közvetlenül a vörös folt fölött lesz, annak felhői fölött 9000 kilométerrel fog elhaladni. Az űrszonda mind a nyolc műszere, valamint kamerája, a JunoCam működni fog ekkor.
A Juno egy éve, július 4-én állt sikeresen pályára a Jupiter körül. A főként napenergiával működő űrszondát hat éve indították a floridai Cape Canaveralból, fő küldetése, a Jupiter mágneses mezejének felmérése. A tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született. A Jupiter eredete befolyásolta a többi bolygó kialakulását és pozícióját.
A gigászi bolygó tömege másfél-kétszer akkora, mint a Naprendszer többi bolygója együttvéve, ezért úgy vélik, hogy már a nagyságából fakadó tömegvonzás is segíthetett megvédeni a Földet az üstökösök és aszteroidák becsapódásaitól.
A Lockheed Martin építette űrszonda összköltsége 1,1 milliárd dollár (300 milliárd forint), a NASA New Frontiers nevű küldetése keretében kutatja a Jupitert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06