Állati
Párt kapott a szakállas bagoly a Szegedi Vadasparkban
Párt kapott a szakállas bagoly (Strix nebulosa) a Szegedi Vadasparkban, a fiatal tojó Finnországból érkezett.
2017.06.26 10:54MTI
Szegeden három éve tartják a messzi északon élő ritka fajt, akkor egy testvérpár került a Tisza-parti városba egy svájci állatkertből - mesélte Veprik Róbert igazgató. Azért, hogy összeállhasson egy szaporodó pár, egy tojót kerestek a szakemberek, a fiatal példányt végül a Helsinki Állatkertben találták meg, mely a karantén lejárta után most költözött össze a jövendőbelijével a nagy bagolyröpdében.
A szakállas bagoly Eurázsia és Észak-Amerika tajgáin honos, a magas észak sűrű fenyveseinek lakója. A 65-70 centis testméretű, akár másfél méteres szárnyfesztávú madár elsősorban olyan erdőket kedvel, amelyekben a közelben nyíltabb területek is találhatók. Éles hallása és látása segíti a vadászatban. Magas fákon vagy éppen póznákon ülve les, majd onnan csap le áldozatára. Akár még a 60 centiméteres hó alatt mozgó pockot is képes kifülelni, majd helyzetének pontos meghatározása után azt elkapni. Főleg kisemlősökre, azon belül is rágcsálókra vadászik, csak időnként zsákmányol madarat. Jelenleg ugyan nem veszélyeztetett faj, a megfigyelések szerint azonban a globális felmelegedéssel járó környezetváltozás - csakúgy, mint a többi északi fajt - hátrányosan érinti.

Fülei nincsenek, viszont arca a testméretéhez viszonyítva nagy, a szeme körüli koncentrikus körök tetszik tetszetőssé, sőt, némileg emberszerűvé a tekintetét, nevét pedig a csőre alatt található szakáll formájú sötét foltról kapta.
Nagy ragadozó madarak elhagyott fészkében költ évente egyszer. A nőstény három-hat tojást rak, melyeken 28-30 napig kotlik. A legfiatalabb és legidősebb fióka között akár kéthetes korkülönbség is lehet. A fiókák 20-30 napos korukban repülnek ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06