Tudomány
A tűzhányók segíthették "egyeduralomra" a dinoszauruszokat
A szélsőséges, nagyjából egymillió éven át tartó vulkáni tevékenység okozhatta a földtörténet egyik legnagyobb tömeges fajpusztulását, mely lehetőséget teremtett a dinoszauruszok elterjedésére.
2017.06.20 12:49MTIAz amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány szerzői ősi kőzeteket elemeztek és kétszázmillió évvel ezelőtti hatalmas vulkánkitörések nyomaira bukkantak. Ezek a kitörések vezethettek az egyik legnagyobb, úgynevezett tömeges kihalási eseményhez.
"A dinoszauruszok képesek voltak kihasználni az állatvilágban előállt hiányt, amit a kihalt fajták hagytak maguk mögött" - magyarázta Lawrence Percival, az Oxfordi Egyetem földtudományi tanszékének kutatója.
A tudósok négy kontinens kétmillió éves kőzetmintáit vizsgálták meg. Egy korábbi tanulmány azt mérte fel, hogy változott a szénmennyiség a kőzetekben, ami a vulkánkitörésekből származó szén-dioxiddal függött össze. Az új kutatás a tűzhányók tevékenységének egy másik nyomát, a higanyt analizálta.
A tűzhányó kitörésével felcsapó gázcsóva higanyt is tartalmaz, mely a légkörbe kerül, mielőtt visszaszállna a talajra, leülepedne és évmilliókig ott maradna.
"Ha egy üledékrétegben kiugró higanymennyiséget észlelünk, tudjuk, hogy a réteg korával egy időben vulkáni tevékenység folyt. Pontosan ezt láttuk a tömeges kihalás idejében is" - mondta Percival.
Az évmillión át tartó kitörések tömeges fajpusztuláshoz vezethettek: a krokodilhoz hasonló állatok, a hüllőszerű emlősök és a kétéltűek is kihaltak.
Az első, korai dinoszauruszok azonban túlélték ezt a korszakot, bár a kutatók erre nem találtak magyarázatot.
Amikor a vulkánok többsége elcsendesedett, a dinoszauruszok kevés vetélytárssal találhatták szembe magukat, így elszaporodva átvehették az uralmat a tudósok szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


