Tudomány
Kisarjadtak egy 5000 éves kínai ciprusfa űrben járt magvai
A szájhagyomány szerint Csin Si Huang-ti, Kína első császára ültette a fát, akit minden kínai közös ősének tartanak.
2017.06.12 16:23MTI
Illusztráció: kínai ciprusok
Az ötezer éves kínai ciprusfa magjait tavaly kínai űrhajósok vitték magukkal a világűrbe.
Május végére 28 mag hajtott ki, mostanra a sarjak három-öt centiméterre nőttek – közölte hétfőn Csao Hszia, a ritka fák szaporítóanyagának kutatásával foglalkozó kínai csoport illetékese.
A több mint 20 méter magas ciprusfa a Shanszhi tartományban lévő Huangling megyében van. A szájhagyomány szerint Csin Si Huang-ti, Kína első császára ültette, akit minden kínai közös ősének tartanak.
Múlt év augusztusában 150 magot gyűjtöttek a fáról és a Sencsou-11 űrhajóval a Tienkung-2 űrállomásra küldték, amelynek űrhajósai biológiai kísérleteket is folytattak.
A csíráztatási folyamatot idén május 15-én kezdte a kutatócsoport, amely egy összehasonlító tanulmány keretében a ciprusfa másik 150 olyan magját is kicsíráztatta, amelyeket nem vittek magukkal az űrhajósok – közölte Csao.
A kutatócsoport tagjai gondosan dokumentálják a sarjadást, minden két órában feljegyzést készítenek róla.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


