Történelem
Vészkorszakbeli adatszolgáltatási íveket tettek elérhetővé az interneten
Történelmi dokumentumokat, 1944-es adatszolgáltatási íveket tettek elérhetővé az interneten.
2017.02.23 02:30MTI2015 szeptemberében különleges irategyüttesre bukkantak egy Kossuth Lajos téri lakás felújítása során: a közfal kibontásakor mintegy hétezer oldalnyi dokumentum került elő, amelyről korábban azt hitték a szakemberek, hogy megsemmisült az 1944-45-ös ostrom alatt. Az értékes iratokat a lakástulajdonos "példamutató módon" átadta a fővárosi levéltárnak – tette hozzá közleményében Budapest Város Levéltára.
"Mint ismeretes, a zsidónak minősített budapesti lakosságot 1944 júniusában összeköltöztették a sárga csillaggal megjelölt házakba. Ennek előkészítését szolgálta Budapest helyettes polgármestere 1944. május 30-án kelt rendelete, melyben valamennyi fővárosi lakás és bérlő összeírásáról intézkedett" - idézték fel.
Az adatszolgáltatási íveket a háztulajdonos vagy házfelügyelője huszonnégy órán belül köteles volt kitölteni: fel kellett tüntetni a lakások lakbérét, szobaszámát, utcai vagy udvari fekvését, valamint a háztulajdonos és valamennyi bérlő nevét, "zsidó" vagy "nem zsidó" mivoltát.
Budapest Főváros Levéltára a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával elvégezte a kimagasló történelmi értékű dokumentumok digitalizálását és feldolgozását. Az eredményt a Hungaricana felületén tették közzé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


