Állati
Eszközhasználatra oktatják a csimpánzok kölykeiket
Kutatók először figyelték meg a vadonban, ahogyan nőstény csimpánzanyák eszközhasználatra oktatják utódjukat.
2016.10.13 16:47ma.hu
A Washingtoni Egyetem antropológusai videofelvételt készítettek az esetről Kongóban, a Nouabalé-Ndoki Nemzeti Parkban. A felvételen látszik, hogy az anyák a termeszek kihalászására alkalmas botokat adnak kölykeiknek.
Stephanie Musgrave, a vizsgálat vezetője közleményében kifejtette, az oktatás költséges az anyának, hiszen általa csökken saját táplálékszerzési esélye, viszont előnyös a kölyöknek, amely ezáltal elsajátítja az eszköz használatához szükséges képességeket és termeszekhez juthat.
Alaposan dokumentált, hogy a csimpánzok készítenek eszközöket, de Musgrave szerint eddig kevés bizonyíték volt róla, hogy a kifejlett egyedek kölykeiket is tanítják erre.
A termeszhalászó ágakat bizonyos növényektől gyűjtik be az anyák, és úgy alakítják át, hogy végük ecsetszerű legyen. Az eszközök megosztásával megtaníthatják kölykeiknek, melyek a megfelelő anyagok és formák előállításukra.
A szerzők úgy vélik, vizsgálatuk információkat nyújthat arról, hogyan adják tovább ilyen képességeiket az állatok.
Ha alaposabban felderítik a csimpánzok eszközhasználatát, azzal mélyebben beleáshatnak az egyes kultúrák milyenségébe. A majmok különféle csoportjai más-más típusú eszközöket alkalmaznak, tehát a helyi környezethez illeszkedhet, hogy a fiatalok hogyan tanulják meg előállításukat és használatukat.
682501.Clip 4 from Newswise on Vimeo.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


