Genetika
Gondolta volna? Valójában nem egy, hanem négy zsiráffaj létezik
Az egyes fajok genetikailag annyira különböznek egymástól, mint a barna medve és a jegesmedve.
2016.09.09 10:32MTINémet kutatók genetikai elemzései szerint nem egy, hanem négy zsiráffaj létezik. A frankfurti Senckenberg Természettudományi Társaság munkatársai a zsiráfok védelmére, az elefántoknál nagyobb mértékű veszélyeztetettségére akarják felhívni a figyelmet.
Mintegy 450 ezer elefánt él vadon, miközben csupán 90 ezer zsiráf – hangsúlyozta Axel Janke, a társaság professzora. A zsiráfok száma 35 százalékkal csökkent harminc év alatt.
A Current Biology szaklapban bemutatott tanulmányuk szerint a szakemberek 200 állatot vizsgálatok Afrika legkülönbözőbb térségeiből, és megállapították, hogy négy különböző zsiráffaj létezik.
A projektet a kizárólag zsiráfok védelmével foglalkozó természetvédelmi szervezet, a namíbiai Giraffe Conservation Foundation (GCF) indította.
Julian Fennessey, a szervezet társigazgatója arra a kérdésre kereste a választ, hogy mennyire hasonlítanak egymáshoz az Afrika különböző területein élő zsiráfok és milyen hatásai lehetnek, ha a kontinens egyik feléből a másikba költöztetik az állatokat, mert eredeti életterük veszélyben van.
Az örökítőanyag vizsgálata meglepte a tudósokat. “Az egyes fajok genetikailag annyira különböznek egymástól, mint a barna medve és a jegesmedve. A vadonban nem is párosodnak egymással. Egy kenyai maszáj zsiráf tehát nem találna párra Namíbiában” – emelte ki Janke.
Az eredmények alapján megállapítható, hogy a núbiai zsiráfból alig néhány ezer példány maradt.
Fennessy és munkatársai missziója nem volt veszélytelen, hiszen olyan területeken gyűjtöttek mintákat, mint a konfliktusokkal sújtott Dél-Szudán vagy a Közép-Afrikai Köztársaság. “Néha életveszélyes szituációkba kerültünk” – mondta a szakértő.
A zsiráfokat a vadorzók elsősorban húsuk miatt vadásszák. Gyakran azért is ölik meg őket, mert bizonyos helyi babonák szerint húsuk a HIV-fertőzés és az AIDS ellen hatásos gyógyszerként is feldolgozható. A legnagyobb veszély rájuk azonban életterük elvesztése és széttagozódása, de a klímaváltozás is komoly probléma.
A Senckenberg társaság kutatóinak eredményeire hivatkozva a GCF a jövőben fellép az afrikai kormányoknál a zsiráfok erőteljesebb védelme érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06