Kíváncsiság
Oxigéntartalmú ásványt találtak a Marson
A Curiosity mangán-oxidot talált a marsi kőzetben. Eszerint a Mars légköre egykor az eddig feltételezettnél több oxigént tartalmazhatott.
2016.07.19 18:11ma.huA 2012 augusztusa óta a Gale-kráterben dolgozó Curiosity most a Windjana nevű területen vizsgálódik. A kőzeteket távolból vizsgáló (lézersugárral meglövő, elgőzölögtető és a színképét vizsgáló) ChemCam műszerrel a területet borító homokkő repedéseiben, ásványi telérjeiben mangán-oxidot talált. A kutatók már eddig is gyanították, hogy a telérszerű formációk víz jelenlétében alakulhattak ki. A mangán-oxidok jelenléte - amelyeknek oxigénben gazdag légkörben kellett létrejönniük - megerősíti, hogy évmilliárdokkal ezelőtt az ősi Marson nemcsak nedves lehetett a környezet, hanem a légkörben sok oxigénnek kellett lennie. (Az Űrvilág.hu szerint a Földön az ilyen mangánásványok csak a légköri oxigén vagy mikrobák jelenlétében alakulnak ki, a Mars esetében a kutatók szerint az első magyarázat a kézenfekvőbb.)
Kép: NASA / JPL-Caltech / MSSS
A kutatóknak egyelőre nem sikerült magyarázatot találniuk arra, honnan kerülhetett számottevő mennyiségben oxigén a Mars légkörébe. Az egyik elképzelés szerint a felszínen annak idején bőven előforduló víz lehetett az oxigén forrása: amikor a Mars mágneses tere meggyengült, a kozmikus sugárzás és a napfény hatására a vízmolekulák szétszakadtak. A könnyebb hidrogén megszökött a világűrbe, az oxigént viszont meg tudta tartani a Mars gravitációja, így az beépülhetett a kőzetekbe.
Így képződtek a Mars jellegzetes, rozsdavörös színét adó vas-oxidok, a mangán-oxidok létrejöttéhez azonban még több oxigén jelenléte szükséges. Egyelőre nem bizonyított, hogy a folyamathoz elegendő oxigén valóban a fenti módon jött létre, de biztos, hogy akár így is létrejöhetett. Ezzel kapcsolatban a kutatók rámutatnak arra a fontos körülményre, hogy a bolygók légkörében eddig az oxigén jelenlétét ún. biomarkernek, azaz élőlények létezésére utaló bizonyítéknak tekintették, a fenti folyamathoz azonban nincs szükség élőlényekre.
A közelmúltban a még mindig működő Opportunity marsjáró a Mars másik oldalán, a Meridiani-síkságon is ahhoz hasonló mangánüledéket talált, mint amilyent most a Curiosity a Gale-kráterben, tehát vélhetően nem helyi, hanem a bolygó egészére jellemző folyamatról van szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


