Űrkutatás
Öt éves utazás után érte el célját a NASA szondája
Sikeres fékezőmanőver után kedd hajnalban pályára állt a NASA Juno űrszondája a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter körül.
2016.07.05 17:39MTIA Floridából csaknem öt éve elindított Juno fő küldetése, hogy felmérje a Jupiter mágneses mezejét. Az alapvetően napenergiával hajtott űrszonda a terveknek megfelelően, 35 perces manőverrel állt pályára.
"Üdvözlet a Jupiteren!" - így nyugtázta a sikert a NASA kommentátora az ügynökség pasadenai rakétameghajtási laboratóriumában.
Scott Bolton, a San Antonió-i Southwest Research Institute intézet tudományos vezetője pedig feltűnően nyugodt hangon azt mondta: "Jupiter körüli pályán vagyunk".
A Jupiterrel kapcsolatban a tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született az óriás.

A Jupiter eredete befolyásolta a többi bolygó kialakulását és pozícióját, így juthatott a Földnek is az a szerencsés hely, amely az élet keletkezését lehetővé tette.
A gigászi bolygó tömege másfél-kétszer akkora, mint a Naprendszer többi bolygója együttvéve, ezért úgy vélik, hogy már a nagyságából fakadó tömegvonzás is segíthetett megvédeni a Földet az üstökösök és aszteroidák becsapódásaitól.
A Naptól a Földnél ötször nagyobb távolságra keringő, 67 ismert holddal körülvett Jupiter körül eddig egyetlen űrjármű állt pályára, a Galileo.
Hét másik amerikai űrszonda száguldott már el mellette felderítő úton, majd ezek a Naprendszer más célpontja felé vették útjukat.
A kockázatok nem értek véget azzal, hogy a Juno sikeresen ráállt elliptikus pályájára. Amikor a bolygóhoz legközelebb halad el, nagyjából 4800 kilométerre lesz a Jupiter felhői fölött, bőven az erőteljes sugárzás övezetében. A Lockheed Martin építette űrszondának 20 hónapig kell kitartania, ezután beleereszkedik a Jupiter légkörébe, amely összeroppantja és elégeti.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06