NASA ISS
Kipróbálták a felfújható űrszobát: "hideg és sötét"
Jeffrey Williams amerikai asztronauta a Nemzetközi Űrállomás új, felfújt falú lakómodulját, a "légpárnás lakosztályt" nem találta túl lakályosnak.
2016.06.06 19:11MTIAz angolul Bigelow Expendable Activity Module-nak, röviden Beamnek nevezett légfalú lakrészt bő egy hete sikerült felfújni – második próbálkozásra. A henger alakú helyiség négy méter hosszú, átmérője három méter.
A lakómodulba az űrhajósok egy hétig nem léphettek be, míg a zsilipkaput kellően nem szigetelték. A kísérleti szobát a hétfői felderítő belebegés után sem lakják be azonnal, előbb ellenőrző műszereket helyeznek el benne, hogy kiderítsék, megfelelően védi-e lakóit a kozmikus sugárzástól, a szélsőséges hőmérsékleti viszonyoktól, a mikrometeoritoktól, illetve az ugyancsak veszélyesen röpködő űrszeméttől.
A Beam az első, űrhajósoknak szánt felfújható szoba, amelynek mintájára várhatóan jóval nagyobbakat is csatlakoztathatnak majd a Nemzetközi Űrállomáshoz. Az új szárnyakban szállást kaphatnak majd űrturisták is.
A Beam gyártója, Robert Bigelow egyébként hivatásos "szállásmester", mivel szállodaipari vállalkozó, és emellett vezeti a lakómodult gyártó Las Vegas-i űrhajózási céget. Bigelow reményei szerint a könnyen szállítható, légfalú szobák később a Holdra, vagy a Marsra utazó űrhajósok elszállásolására is alkalmasak lesznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


