Muzsikára hangolódunk...
Az agy előbb érti a zenét, mint a beszédet
Zenére hangolódott az emberi agy: előbb érti meg a muzsikát, mint a beszédet - egy amerikai kutató szerint ez olvasható ki egy frissen befejezett vizsgálat eredményeiből.
2008.11.09 17:15MTIDiana Deutsch, a San Diegó-i Egyetem munkatársa azt tapasztalta, hogyha ugyanazt a mondatot ugyanolyan hangsúlyozással ismételgetünk, akkor ez a mondat az agyunk számára azonnal egyfajta "dallá" változik.
A kutató szerint ebből az következik, hogy az agyunk "alapbeállítása" szerint egy beszélgetés szavait zenének értelmezzük. A beszéd és a dal közötti határvonal meglehetősen elmosódott - tette hozzá Deutsch a New Scientist című folyóiratban közölt tanulmányában.
A vizsgálatba képzett énekeseket is bevont. Ha őket kérte fel egy-egy mondat többszöri elismétlésére, még határozottabban "dalszerű" lett az eredmény.
Mindennek az a magyarázata a szakember szerint, hogy agyunk a zenére van "ráállítva", ám a zenei stimulusokat erőszakkal elnyomja a beszélgetés értelmének felfogása érdekében.
De éppen ezek a stimulusok kerülnek fölénybe, ha az agy "felszabadul", ilyenkor a szavak muzsikává alakulnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


