Elborzasztó felfedezés az AIDS-kutatásban...
Közel háromszáz gén segít a HIV vírusnak megfertőzni a sejteket!
A teljes emberi génállományt átvizsgálva 273 olyan gént találtak amerikai kutatók, melyek segítenek a humán immunhiányt okozó vírusnak (HIV) megfertőzni a sejteket.
2008.01.14 16:23MTIA támadási pontok azonosítása azért fontos, mert ezáltal lehetőség nyílik célzott gyógyszerek kifejlesztésére - közölte Stephen Elledge kutatásvezető, a bostoni Harvard Medical School munkatársa.
Az érintett, fehérjéket kódoló gének listája a Science című tudományos folyóirat legfrissebb számában vált először nyilvánossá. A tanulmány szerzői szerint egyes gyógyszercégeknél ez a lista már korábban elkészült, de nem tették közkinccsé. A HIV mindössze kilenc génből áll, ezért más vírusokhoz hasonlóan áldozatának sejtjeit használja fel saját szaporodására.
Kilenc génjét és az általuk kódolt 15 fehérjét csak arra használja a vírus, hogy hozzákötődjön a célba vett sejthez, bejusson a magjába és rákapaszkodjon az ott lévő DNS molekulára. Innentől kezdve magát a sejtet fogja be "vírusgyárként", mely addig termeli az újabb és újabb víruskópiákat, míg el nem pusztul.
A megsokszorozódott vírusok ezután további sejteket támadnak meg az emberi szervezetben. Az eddig piacon lévő mintegy húsz szer e folyamat valamely pontján avatkozik be. A jelenlegi gyógyszerek nem tudják teljesen visszaszorítani a vírust, amely ráadásul egy idő után ellenállóvá is válik velük szemben.
Elledge csoportja új módon közelíti meg a gyógyítást: nem a támadó vírust veszi célba, hanem az ember genetikai állományában keresi azokat a pontokat, ahol a fertőzés folyamata megállítható. Egy új módszert, az úgynevezett kis interferáló RNS (siRNS) módszerét alkalmazták.
A mindössze 20-30 bázispárból álló rövid RNS-szakasz génelcsendesítést idéz elő, azaz segítségével egyenként kapcsolhatóak ki a gének. A DNS-molekula egy kód. E kód információja alapján képződik egy nagyon hasonló molekula, az RNS (ribonukleinsav), ez a folyamat az átírás. A DNS-ben található génről átírt RNS-molekula egy konkrét fehérje képződéséért felelős. A biológiai folyamatokban már ezek a fehérjék vesznek részt. Az siRNS módszerével célirányosan vehetnek célba egy-egy gént a kutatók. Ily módon akár egyenként szedhetik ki a géneket egy sejtből és vizsgálhatják működését. Ezt tette Elledge csoportja az emberi genom 21 ezernél több génjével.
Majd minden egyes olyan sejttel, melyből éppen kivettek egy gént, "összehozták" a vírust és várták, hogyan sikerül a módosított sejtben sokszorozódnia. A megtalált 273 gén többségéről eddig senki sem feltételezte, hogy köze lenne az AIDS-hez. A jelenlegi, közvetlenül a vírust támadó szerek helyett a jövőben a megfertőzött ember fehérjéit vehetik célba a gyógyszerekkel. Így a velük szemben kialakuló rezisztencia veszélye csökken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Halálbüntetést helyezett kilátásba Trump az amerikaiak ellen gyilkosságot elkövető illegális migránsokkal szemben
- 18:23 Az IDF megölte az Iszlám Dzsihád egyik ciszjordániai parancsnokát
- 16:19 Varga Mihály: a magyar bankrendszer stabil és ellenálló
- 15:18 Nagy Márton: a gyors bérkonvergencia a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése
- 14:11 Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba
- 13:03 A Star Wars bemutatta az első transznemű rohamosztagosát
- 12:59 A lengyel tábornok Szentpétervár lebombázásával fenyegetőzik
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06