Állatok
Fekete medvék érkeztek a veszprémi állatkertbe
A két hím baribállal a mintegy háromhetes beszoktatás után a látogatók is találkozhatnak.
2016.02.05 06:36MTI
FB Official
Az állatkert igazgatója, Török László elmondta, hogy az állatok a Veresegyházi Medveparkból érkeztek, jelenleg az új helyükkel és a gondozójukkal ismerkednek.
Az igazgató beszélt arról is, hogy a fekete medve - melynek példányai most láthatók először Veszprémben - Észak-Amerika erdeiből származik.
Hozzátette: a baribál kedvenc táplálékai közé tartoznak a gyümölcsök, magvak, levelek, de előszeretettel fogyaszt bogarakat, apró emlősállatokat is.
Gyakorlott mászó, így rendszeresen megdézsmálja a madárfészkek tojásait és a méhodúban talált mézet - fűzte hozzá.
A fekete medve a barna medvénél kisebb termetű, füle hosszabb, szőrzete kevésbé dús, homloka homorúbb, feje pedig keskenyebb, mint jól ismert rokonáé - foglalta össze Török László.
Az igazgató felidézte, hogy az elmúlt öt évtized során barna medvével és örvös medvével is találkozhattak a veszprémi állatkert látogatói.
A legutóbbi kedvenc Bori, a kamcsatkai barna medve volt, aki 2009-ben érkezett a Veresegyházi Medveparkból és a közelmúltban költözött oda vissza, hogy átadja helyét a két fekete medvének - jegyezte meg.
A háromesztendős fekete medvék testhossza mintegy két méter, súlyuk 350 kilogramm. A fényes, fekete bundájú medvék akár 25-30 évig is élnek - fűzte hozzá.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter