Űrkutatás
Az űrbéli sötét anyagok kutatására küldött műholdat Kína
A világűrben keringő láthatatlan sötét anyagok kutatását célzó műholdat bocsátottak fel Kínában csütörtökön. Küldetésének helyszínére, a napszinkron pályára 500 kilométeres magasságban áll rá.
2015.12.17 10:15MTI
icrosschina.com
Az 1,9 tonnás, "íróasztal-méretű" műhold fellövését a Hosszú Menetelés 2-D rakétával hajtották végre. A kutatás gazdája a Kínai Tudományos Akadémia.
Az ország első űrteleszkópjának, csillagászati műholdjának legalább 3 évre szabott feladata a nagyenergiájú részecskék energia- és elektromos töltésének, valamint mozgásuk irányának megfigyelése lesz. Ugyancsak bizonyítékokat fog keresni a sötét anyagok megsemmisülésére, illetve elpusztulására.
A kutatók abban bíznak, hogy az elméletben ismert, nagy tömegben előforduló anyagokat, amelyek nem bocsátanak ki elektromágneses sugárzást, sikerül közvetlen megfigyelés alá vonniuk. Mint fogalmaznak, a feladat megoldása a modernkori tudomány egyik nagy talánya, mivel olyan anyagokról van szó, amelyek létezését fizikusok széles körben elismerik, de létüket még nem sikerült bizonyítani.
Tudósok szerint az univerzum tömegét csupán 5 százalék körül alkotja megfigyelhető anyag (protonok, neutronok és elektronok), míg a sötét anyag és a sötét energia adja a fennmaradó részt. Ezért Csang Csin, a projekt kutatója úgy vélte, a sötét anyagok megfigyelése révén tisztázódhatnak múltbéli történések, és a galaxisok jövőjére vonatkozó információk is nyerhetők, ami az űrkutatás és a fizika számára forradalmi lépés lehetne.
A kérdést már behatóan tanulmányozzák például a Nemzetközi Űrállomáson és a részecskefizikai kutatásokban élen járó svájci Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben (CERN), amely a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma. Kína ugyancsak rendelkezik egy szintén a sötét anyagok kutatását szolgáló laboratóriummal; Szecsuan tartományban található, 2400 méterre a föld felszíne alatt.
A Sötét Anyag Részecskekutató (Dark Matter Particle Explorer, DAMPE) műholdnak a kínai Majomkirály legendáját feldolgozó Nyugati utazás című klasszikus műből kölcsönzött becenevet, a "Vukungot" adták.
A Vukung az első két évben az űr "szűrését" fogja végezni minden irányban, majd azokra a térségekre fog összpontosítani, ahol a feltételezett sötét anyagok nagyobb arányban fordulnak elő. Adatait több mint száz kutató fogja értékelni, elemezni. Első, kezdeti eredményeik publikálása 2016 második felében várható. A szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a siker nem garantált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


