Élővilág
Először figyeltek meg téli álmot alvó főemlőst Madagaszkáron kívül
A kutatók korábban úgy vélték, hogy a madagaszkári környezeti feltételek kulcsfontosságúak a főemlősök hibernációja szempontjából, azonban a mostani eredmények új megvilágításba helyezik a téli álom evolúcióját.
2015.12.04 17:23PavlovicElőször figyeltek meg a kutatók téli álmot alvó főemlőst Madagaszkáron kívül - derült ki a Scientific Reports című folyóiratban közölt tanulmányból.
Az emlősök nagy részére jellemző téli álmot a tétlenség, az alacsony testhőmérséklet és a lelassult anyagcsere jellemzi. Ebben az állapotban - amely csak akkor számít téli álomnak, ha hossza meghaladja a 24 órát, különben csak napközbeni szendergésnek minősül - az állatok energiát takarítanak meg szervezetüknek a táplálékszegény időszakban.
A főemlősöknél azonban rendkívül ritka képesség a hibernáció. Mostanáig mindössze három, kizárólag Madagaszkáron élő maki fajnál figyelték meg, amelyek a száraz időszakban merülnek hosszan tartó álomba, elsősorban, hogy spóroljanak a vízzel.
A Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem (Vetmeduni Vienna) és a vietnami veszélyeztetett főemlősökkel foglalkozó mentőközpont munkatársai most felfedezték, hogy egy másik főemlős, a Vietnamban, Kambodzsában, Laoszban és Kínában is honos törpe lajhármaki (Nycticebus pygmaeus) is él a gyakorlattal.
A kifejlett példányok testmérete elérheti a 20 centimétert, súlyúk a 400 grammot. Az éjszakai állat teljes életét a fán tölti, az ágakon mászik halkan és észrevétlenül.
A kutatók öt törpe lajhármaki testhőmérsékletét figyelték meg ősszel, télen és tavasszal egy vietnami főemlősrezervátumban. Eredmények szerint december és február között mindkét nem egyedei a téli álom jeleit mutatták: több ízben álomba szenderültek akár 63 órára is - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.
A tanulmányt vezető Thomas Ruf szerint az ok egy belső óra lehet, amely beindítja a téli álmot, amikor csökken az elérhető táplálék mennyisége. Ugyanakkor a környezeti hőmérséklet csökkenése is hozzájárul a hibernáció beindulásához.
A kutatók korábban úgy vélték, hogy a madagaszkári környezeti feltételek kulcsfontosságúak a főemlősök hibernációja szempontjából. Ruf szerint azonban a mostani eredmények új megvilágításba helyezik a téli álom evolúcióját.
"Lehetséges, hogy a hibernáció, mint a téli időszak átvészelésének egy stratégiája, kiveszett Afrika, Ázsia és Amerika főemlőseiből. Ugyanakkor lehetséges, hogy más, ilyen szempontból még nem tanulmányozott főemlősök is élnek a gyakorlattal" - jegyezte meg a szakember.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06