Történt elemek
Türk Attila: az uráli expedíció a magyarság keleti gyökereit kutatja
Elsősorban temetők, temetkezési szokások anyagának feltárásáról, bemutatásáról van szó, hiszen az Urál és a Kárpátok közötti térségben kell a vándorlás útvonalát kimutatni.
2015.11.10 02:30MTIAz uráli régészeti expedíció munkáját alapvetően az jellemzi, hogy XXI. századi módszertani alapokon kutatja a Kárpátoktól keletre lévő honfoglaláskori leletanyagban a magyarság gyökereit, amelyek felgöngyölítésével a magyarok elődeinek kelet-európai vándorútját tudnák rekonstruálni - mondta Türk Attila régész, az orosz-magyar uráli régészeti expedíció vezetője vasárnap az M1 csatornán vasárnap.
Kifejtette: elsősorban temetők, temetkezési szokások anyagának feltárásáról, bemutatásáról van szó, hiszen az Urál és a Kárpátok közötti térségben kell a vándorlás útvonalát kimutatni.
Türk Attila elmondta azt is, hogy bizonyos helyeken vannak telepekre utaló nyomok. A temetők és a telepek összetartozását, egykorúságát nagyon nehéz meghatározni, ezért érdeklődésük a temetőkre és az ott feltárt leletanyagra összpontosít, és minden egyes sír, lelet, ami hasonlóságot mutat a honfoglaláskori leletanyaghoz, nagy jelentőséggel bír.
Az expedíció vezetője felidézte, hogy az elmúlt évek legkiemelkedőbb eredménye a Dnyeper folyó középső folyása mentén előkerült tíz-tizenkét sír volt. Ezek megalapozhatják azt a területet, amelyet etelközi szállásokként tudnak meghatározni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


