Október 6-7.
Tudományos konferenciát tartanak az első világháborús hétköznapokról
Közös kétnapos tudományos konferenciát tart A háborús hétköznapok címmel a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) október 6-án és 7-én Budapesten.
2015.10.04 02:30MTIA HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum MTI-hez eljutatott közleménye szerint a tanácskozás célja a harctereken és a hadifogoly-táborokban, valamint a hátországban zajló mindennapi élet valamennyi jellemző és specifikus aspektusának bemutatása.
Az intézmény 2008-tól 2010-ig három egymást követő évben már rendezett hasonló, több tudományágat érintő és műhelymunkán alapuló konferenciát a háborús hátország sokszínűségének érzékeltetésére, így a mostani tanácskozás ezek folytatásának tekinthető.
Október 6-án, kedden a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban mások mellett Siposné Forgon Szilvia beszél a háború magántörténeti dimenzióiról Katonasorsok címmel, míg Sallay Gergely a múzeumnak a világháborús időszakból származó különleges numizmatikai emlékeit mutatja be. Egyebek mellett előadást lehet majd meghallgatni IV. Károly és a magyarok kapcsolatáról, valamint arról is, hogy miről árulkodnak a József hadikórház műtéti naplói.
A tanácskozás október 7-én, szerdán a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban folytatódik, ahol mások mellett S. Nagy Anikó a Nagy Háború alatti élelmiszerhamisításokról, Peterdi Vera a háborús propaganda háztartásokban előforduló eszközeiről, Sipőcz Mariann pedig a szibériai magyar hadifogoly-színházakról fog beszélni.
További előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők a katona- és hadifestőkről, az első világháború alatt született térhatású fényképekről, valamint szó lesz arról is, hogy miként csapódtak le a háborús hétköznapok a Borsszem Jankó politikai élclap rajzaiban - olvasható a konferencia programjában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06